Még mindig sakkban tartják a Malévot az oroszok


Október végéig biztosan felszállnak a Malév gépei az állam által biztosított többmilliárd forintos tulajdonosi kölcsönnek köszönhetően. A továbbiak attól függnek, sikerül-e megállapodni a Malév legfőbb hitelezőjével, a VEB bankkal – az orosz pénzintézet ugyanis még most is blokkolni tudja a pénzügyi döntéseket. A kormány szerint a légitársaságot mindenképp át kell majd alakítani, mert jelenlegi formájában nem tud tovább működni. Mfor.hu háttér.

A nyári menetrend lezárultáig (október végéig – a szerk.) mindenképpen biztosított a Malév működése, mondta el szerdán Márton Attila nemzeti légügyi biztos a légitársaság átvilágításának eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

Többmilliárdos állami mentőöv

Márton újságírói kérdésre utalt arra, hogy a cég működőképességének fenntartása az állam által adott, 8,1 milliárd forint keretösszegű tulajdonosi kölcsönnek köszönhető. Erről még a Bajnai-kormány döntött április közepén, ebből július elsejéig 3,44 milliárd forintot már folyósítottak a légitársaságnak.

A légügyi biztos egyúttal kiemelte, hogy ez az út sokáig nem járható - már csak azért sem, mert az Európai Bizottság ezt nem engedné. Megjegyezte, hogy a versenytársak már a mostani kölcsön miatt is bepanaszolták a céget az EU-nál, amely vizsgálatot indított.

Hozzátette, hogy a Malév jelenlegi "formájában strukturális átalakítások nélkül nem tud tovább működni”. Az általa szükségesnek tartott változtatásokkal kapcsolatban konkrétumokat nem közölt, mivel ehhez előbb a pénzügyi keretek meghatározására lenne szükség.    



Ennek feltétele, hogy a magyar kormánynak sikerüljön dűlőre jutnia a VEB-bel. Bár az orosz pénzintézet - az AirBridge Zrt.-n keresztül - jelenleg már csak öt százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az idén tavasszal ismét a magyar állam kezébe került Malévben, nélküle a kormány "nem tud érdemi irányítást gyakorolni” a Malév felett - állítja a légügyi biztos.

Jelzálog a Malév-vagyonon

A miniszter elmarasztalta az elmúlt három év - mint mondta - stratégia nélküli Malév-vezetéseit, ami miatt egyre rosszabbodott a cég helyzete. Az ő számlájukra írható többek között, hogy a Malév csaknem teljes vagyona - Boeing 767-es repülőgép, az Aeroplex karbantartó leánycég és a földi kiszolgáló cég, a Malév Ground Handling – jelzáloggal terhelt.

Újabb tárgyalások jönnek az oroszokkal 

A VEB ugyanis a Malév legnagyobb hitelezője, és írásos engedélye szükséges minden pénzügyi tranzakcióhoz, például hitelfevételhez vagy üzletrészek eladásához, fűzte hozzá. Az orosz féllel már megkezdődtek a tárgyalások, befejezésük ideje egyelőre nem ismert.

Márton Attila egyúttal erős kritikával illette a Malévet 2007 tavasza és 2009 tavasza között áttételesen birtokló Borisz Abramovics orosz üzletembert, illetve a VEB bankot, amely később átvette tőle részesedését. 

"A privatizációs szerződés alapvetően rossz volt, mert lehetővé tette az új tulajdonosoknak, hogy a tőkehiányos cégnek ne tőkét nyújtsanak, hanem hitelből finanszírozzák a gazdasági tevékenységet” - magyarázta. A hiteleket teljes egészében a Malévnak kell kifizetnie, ami nagyban hozzájárul a társaság kritikus helyzetbe kerüléséhez.



A komoly problémák között említette, hogy  az oroszok által átvállalt 90 milliós hitel fedezetéül mindössze 32 millió euró bankgaranciát kért a magyar állam a 2007 tavaszi privatizációban. Ez arra az esetre szolgált biztosítékként, ha az orosz fél nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Megállapodtak az adósságokról

A miniszteri biztos nem kívánta elárulni, mennyi jelenleg a Malév adóssága. Annyit közölt, hogy a Malév lényegében minden hitelezővel megállapodott az adósság fizetésének rendjéről.

Ez 2008 áprilisa után be is következett, ám a magyar kormány egy évig nem tett lépéseket a bankgarancia lehívására. Ezt csak 2009 tavaszán próbálta kezdeményezni, ám Veres János akkori pénzügyminiszter leállíttatta a lehívást. A kormány akkor azzal indokolta a lépést, hogy megkezdődtek a Malévval kapcsolatos magyar-orosz tárgyalások. A 32 millió eurós bankgaranciát csak egy évvel később,  2010. március 10-én utalták át.

Amin Oszkó is megdöbbent


Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a Malév 32 millió euró viszontgaranciát vállalt az AirBridge felé, amely utóbbi cégnek a VEB felé vállalt kötelezettségeire szólt - ráadásul ennek a Malév könyveiben nem volt nyoma.

A magyar légitársaság vállalását Oszkó Péter is jogszerűtlennek minősítette és feljelentést tett az ügyben. "Megdöbbentünk", amikor a VEB tárgyalóküldöttségének tagja, Leonov Péter beszámolt a viszontgaranciáról, mondta az ügyvezető pénzügyminiszter májusban. Hozzátette, hogy azt nem ismerik el kötelezőnek magukra nézve.

Veres János a Kossuth Rádiónak ekkor annyit mondott, hogy az ügyben semmilyen felelőssége nincs. Szerinte ugyanis a Malév a privatizációs szerződés után már mint magántársaság írta alá a viszontgaranciáról szóló szerződést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság végül hűtlen kezelés alapos gyanújával rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen május végén.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.