Az OTSZ szerint még elviselhető az adóteher


Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) előzetes számításai szerint az OTSZ-be tömörült takarékok együttesen mintegy 2 milliárd forint bankadót fizetnek majd, amely - az eredeti hat milliárd forinthoz képest - a szektor működését, üzletpolitikáját, és eredményeit tekintve - még elviselhető teher.

Az OTSZ közleménye idézi Varga Antalt, a szövetség ügyvezető igazgatóját, aki szerint azt, hogy a takarékoknak pontosan mennyi bankadót kell fizetniük, egyelőre még nem tudni, hiszen az adóalap a módosított mérlegfőösszeg lesz, a sávos adózás pedig ehhez kapcsolódik majd.

A csütörtökön elfogadott bankadót is szabályozó salátatörvény szerint a kormány a bankadót a hitelintézetek tavaly év végi módosított mérlegfőösszegére veti ki - 50 milliárdos adóalapig 0,15, az afeletti részre pedig 0,5 százalékos mértékkel.

Varga Antal a közleményben kifejtette: az OTSZ tagszervezeteinek a több mint 1.600 fiókos hálózata teljes országos lefedettséget jelent, amely biztosítja a kisebb településeken élő lakosok pénzügyi szolgáltatását is.

A kisfiókok működési költséghányada ugyanakkor sokkal rosszabb, nem véletlen, hogy a korábban tervezett kedvezmény határaként meghatározott 4.000 fő alatti településeken összesen 50, az OTSZ tagszervezetein kívüli kereskedelmi banki fiók van, az OTSZ tagszervezeteinek viszont mintegy ezer fiókja működik ilyen kistelepüléseken. Emellett a takarékok működési modellje, üzletpolitikája, és eredményei is eltérnek a kereskedelmi bankokétól, mindezek alapján összességében a hitelintézetek körében fizetendő bankadó mértékét az OTSZ arányosnak tartja - húzta alá az OTSZ ügyvezető igazgatója.

Az 1993-ban létrehozott OTSZ jelenleg 113 tagot számlál, amely az integrált takarékok több mint 90 százalékát lefedi. A takarékok 100 százalékig magyar tulajdonban lévő hitelintézetek.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.