Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH


Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése - mondta el Polony Gergely, a GVH energetikai piaci szabályozással foglalkozó munkatársa kedden.

A versenypolitikai beszélgetések internet-televíziós adásában a szakértő azt mondta: "még nem tudjuk, hogy miért magas az árrés, lehet, hogy a szabályozásból adódó piaci kockázatok miatt. Arról nincs információnk, hogy az ok versenykorlátozó magatartás lenne."

A beszélgetés moderátora a vállalkozók képviselőire hivatkozva kérdezte: miért Magyarországon a legdrágább az energia?

Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára úgy fogalmazott, hogy hiába csökken a nagykereskedelmi ár, az nem jut el a végfelhasználóhoz a kiskereskedők magas árrése miatt.

Az árakkal kapcsolatban Miklós László, a Mol igazgatója megjegyezte: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a valódi versenyhez 20-30 millió fogyasztót jelentő piacra lenne szükség, amit a hálózatok összekapcsolása hozhat létre. Az igazgató szerint az árampiacon ez már megtörtént, a gázpiacon pedig most folyik. Ugyanakkor szükséges a szabályozó hatóságok együttműködése azért, hogy a határkeresztezésben ez ne okozzon többlet adminisztrációt és költséget.

Polony Gergely a fogyasztói tudatosság szükségességére is felhívta  a figyelmet. A fogyasztóknak jelezniük kellene a problémákat, mert a GVH-nak nincs módja folyamatosan mélységében vizsgálni a piacot.

Kaderják Péter ugyanakkor aktívabb "odafigyelésre" biztatta a versenyhivatalt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy megnehezítik a szolgáltatók a kereskedőváltást, többnyire adminisztratív okokra hivatkozva. Az árampiacon 10 százalék körül van az előfordulások aránya, a gázpiacon az arány 30-40 százalék is lehet. A GVH képviselője elmondta, hogy ez a probléma már elővizsgálati szakaszban van.

Miklós László, a Mol igazgatója szerint korlátozni kellene a fogyasztók és kereskedők közötti szerződések időtartamát. Ő tud olyanról, mondta, hogy a kereskedő hosszú távú szerződést kötött a felhasználóval, mégpedig olyat, amit egyébként csak a termelő és a kereskedő szokott: vagy viszi a mennyiséget a felhasználó akkor is, ha nincs szüksége rá, vagy fizet.

Az energiaszámlákkal kapcsolatban Miklós László úgy vélekedett, hogy minden bizonnyal drágább lesz az áram a klímavédelmi költségek miatt.

A közönség kérdésére, miszerint milyen szerepük van az alternatív energiaforrásoknak a versenyben, a GVH szakértője azt válaszolta: ezt "nagyban meghatározza majd ezeknek a hagyományos erőművekkel szembeni hatékonysága. Jelenleg a hagyományos erőművek - például az atomerőmű -  lényegesen olcsóbbak, mint a Magyarországon eltérhető alternatív energiaforrások, mint például a szélenergia".

Arra kérdésre pedig, hogy összhangban van-e az európai uniós szabályokkal az, hogy a kormány autóit csak Mol-kutaknál tankolhatják, a válasz az volt:  "nem minősülne tiltott állami támogatásnak, ha a kormány autói csak Mol-kutaknál tankolnának, ha azt egy közbeszerzési pályázaton nyerné el a cég. Egyébként éppen ennek fordítottjáról volt szó: egy közbeszerzésen az OMV a Moltól nyerte el a kormányzati autók ellátását".

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.