A román államháztartási hiány megfelel az IMF-nek vállalt kötelezettségeknek


Az idei első félévi román államháztartási hiány mértéke megfelel a Románia által a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalt kötelezettségeknek - közölte szerdán a román pénzügyminisztérium.

A szaktárca szerint az első hat hónap után a hiány értéke eléri a 18,07 milliárd lejt (4,25 milliárd euró), ami az IMF és a román kormány által közösen megállapított 18,20 milliárd lej (4,28 milliárd euró) célérték alatt van. A kiadások az előzetes becslésekhez képest 4 százalékkal nőttek, és elérték a 95,30 milliárd lejt (22,42 milliárd euró). A bevételek 0,1 százalékkal maradtak el a remélt szinttől, így 77,20 milliárd lej (18,16 milliárd euró) folyt be a költségvetésbe az év első hat hónapjában.

Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter azonban hétfőn megerősítette újságírói kérdésre válaszolva, hogy Romániának továbbra sem sikerült az IMF által kért szintre csökkenteni a román állam által még ki nem fizetett kiadások nyomán keletkezett adósságok szintjét, ezért Bukarest újabb haladékot kér ezen a téren.

Jelenleg Romániában tartózkodik az IMF küldöttsége, amely a Bukarest által tavaly márciusban kötött hitelegyezmény ötödik felülvizsgálatát végzi. Ennek tétje az, hogy Románia megkapja-e az IMF-hitel hatodik, több mint 900 millió euró részletét, vagy sem. Az IMF kétszeri puhítás után a hazai össztermékhez (GDP) képest 6,8 százalékos  államháztartási hiánycélt engedélyezett Romániának 2010-re.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.