Távozik posztjáról a Tesco pénzügyi igazgatója


Antal Erzsébet, a Tesco pénzügyi igazgatója 2010. augusztus 31-ével távozik a kiskereskedelmi vállalattól, közölte a társaság.

Antal ErzsébetAntal Erzsébet

"Antal Erzsébet, pénzügyi igazgató úgy döntött, hogy 2010. augusztus 31-ével távozik a Tescótól, hogy karrierjét máshol folytassa tovább" - áll a cég közleményében. A közlemény szerint Antal Erzsébet 2002 óta a vállalat Pénzügyi igazgatója, és mindig is fontos vezetője volt a magyar Tescónak. Az Executive Board (a vállalat legfelsőbb vezetői testülete) tagjaként elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Tesco a folyton változó gazdasági, társadalmi körülmények között is mindig tudott fejlődni, és az ország legnagyobb kiskereskedelmi láncaként ma már több mint 100 településen van jelen.

A közgazdasági végzettséggel rendelkező üzletasszony 17 évet töltött a Malévnál, az utolsó két évben vezérigazgató volt. 2001-ben mentették fel, ezt követően folytatta karrierjét a Tescónál, ahol 8 évet töltött el.

A pénzügyi igazgatói pozíció betöltéséről a vállalat a későbbiekben ad hírt.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.