Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A fejlesztési tárcavezető véglegesítette az új elnök vezérigazgató, Szarvas Ferenc kinevezését is. A miniszter megköszönte a távozó vezetés, Andrási Miklós és a korábbi igazgatósági, felügyelőbizottsági tagok munkáját. A beosztásában most megerősített közgazdasági és jogi végzettségű Szarvas Ferenc 2000 óta vezeti az Államadósság Kezelő Központot, korábban a MALÉV elnöke, valamint több magyarországi bank vezetője és az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese is volt.
Az igazgatóság tagja augusztus elsejétől: az elnök Szarvas Ferenc vezérigazgató mellett Horváth Gergely, az MNV Zrt. vezérigazgatója; Lantos Csaba, az OTP Bank Zrt. volt vezérigazgató-helyettese; Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese; Sipos Sándor, a MÁV Zrt. volt vezérigazgató-helyettese.
A Felügyelő Bizottság tagja augusztus elsejétől: Szabó Ferenc elnök, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója; Dabóczi Kálmán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) főosztályvezetője; Selmeczi-Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezető-helyettese; Zalahegyi Tímea, az NFM főosztályvezetője; valamint a munkavállalók képviselőjeként Gaskó István és Simon Dezső.
A nemzeti fejlesztési miniszter az utasok jobb kiszolgálását, a vasúttársaság működésének ésszerűsítését, hatékonyabbá tételét, a vasút és a vasutasok társadalmi megbecsültségének helyreállítását várja az új vezetéstől - tartalmazza az NFM közleménye.
További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.