Mosonmagyaróváron terjeszkedik az indiai visszapillantó-gyár


A mosonszolnoki visszapillantó-tükör üzem tulajdonosa, az indiai SMR cégcsoport gyárat épít Mosonmagyaróváron.

Az évente 7,5 millió személygépkocsivisszapillantó-tükröt előállító üzem első fázisban 250 embernek ad munkát, éves árbevételét 85-100 millió euró között becsülik - mondta Takács Ferenc projektmenedzser az MTI érdeklődésére a szerdai alapkőletételen.

A mosonszolnoki üzem kapacitása szűknek bizonyult, ezért 15 ezer négyzetméteres csarnokot emelnek a Tebodin Kft. tervei alapján a Mowin ipari parkban megvásárolt mintegy 30 ezer négyzetméteres területen. A csarnok terveinek érdekessége, hogy az európai és az indiai építészeti elveket ötvözik.

A csarnokban világszínvonalú technológiát telepítenek. Az új gyár megépítése révén megduplázódik az SMR (Samvardhana Motherson Refletec) magyarországi üzemeinek kapacitása. Az új üzem termékeit az európai autógyárak és azok magyarországi leányvállalatai számára szállítja majd, így egyebek között a magyarországi Mercedes gyár beszállítója is lesz.

A dolgozók 30 százaléka mérnökként és szakmunkásként, nagyobb hányaduk betanított szerelőként tevékenykedik. A beruházást 2011 áprilisában adják át, a létszámot a későbbiekben 400-ra emelik. Az illetékesek az MTI-nek a mosonmagyaróvári invesztíció összegére irányuló kérdését azzal hárították el, hogy anyacégüket Indiában jegyzik a tőzsdén.

Az indiai hagyományok szerinti ceremónián Botos Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára köszöntőjében hangoztatta: a kormány fejlesztéspolitikájának irányait meghatározó Új Széchenyi Terv kitörési pontként fogalmazza meg az autóipar és beszállítóipar körét, az innovatív vállalkozások körét, továbbá a munkahelyteremtést. Ezeket a célokat szolgálja a mosonmagyaróvári beruházás - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Szabó Miklós polgármester annak a reményének adott hangot, hogy az indiai beruházás vonzerőt jelent további cégek letelepedéséhez a MOWIN parkban. Az SMR mosonszolnoki gyára is folytatja a termelést, ahol ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. A tulajdonosok Mosonszolnokon is újabb fejlesztéseket terveznek.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.