A kínai kormány jóváhagyta a Geely-Volvo ügyletet


A kínai kormány jóváhagyta, hogy a Geely autóipari csoport 1,8 milliárd dollárért megvásárolja a svéd Volvo csoport személygépkocsi üzletágát a Fordtól.

A Geely még márciusban jutott egyezségre a svéd vállalat megvásárlásáról, és az Európai Unió versenyhatósága július elején hagyta jóvá az ügyletet.

A két vállalat között kötött megállapodás értelmében a Geely az akvizíciót követően fenntartja a Volvo márkát és a gyártást is Svédországban, beleértve a Volvo központját, termelőüzemeit és fejlesztő központját. Ugyanakkor a Geely évi 300 ezer Volvo gépkocsi kibocsátására képes gyárat létesít Pekingben is.

A Ford röviddel a nemzetközi pénzügyi válság kitörését követően hirdette meg értékesítésre veszteséges leányvállalatát, amit 1999-ben 6,4 milliárd dollárért vásárolt meg.

A Volvo tavaly 20 ezer alkalmazottal 375 ezer személyautót gyártott. A Geely 1986-ban jött létre, és akkoriban hűtőszekrény alkatrészeket állított elő. Autókat 1997 óta gyárt, jelenleg hat kínai telephelyen, mintegy 12 ezer alkalmazottal.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.