Nem lehet értékelési szempont az ajánlatkérő raktárának bérleti díja


A Szolnok és Martfű közti kerékpárút építésének a tenderén az ajánlatkérők értékelési szempontként határozták meg, hogy az ajánlattevő az építés idejére mekkora díjért bérel raktárakat tőlük - a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az eljárást. A határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

A múlt hónap elején megjelent egyszerű közbeszerzési felhívást Martfű Város Önkormányzata tette közzé. A szóban forgó kerékpárút Rákóczifalva, Rákócziújfalu és Martfű között épülne, de a két előbbi település Martfűt bízta meg a közbeszerzéssel.

A Magyar Aszfalt Kft. kifogásolta, hogy az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontjai között olyanok is vannak, amelyek nem kerülhetnének oda. Az ajánlati ár 40-es súlyszámmal szerepel, majd összesen 60 súlyszám tartozik a raktárbérlethez. Ebből 30 a bérlet elfogadása, 20 a bérleti díj aránya a teljes árhoz képest, 10 pedig a bérleti idő hossza.

Miután a három település által felkínált raktárak bérletének semmi köze nincs a kerékpárút építéséhez, a KDB jogszerűtlennek tartotta annak megjelentetését az értékelésben.

Hasonlóan jogszerűtlen volt az az értékelési szempont, hogy a földmunkát végző vállalkozó - vagy alvállalkozó - rendelkezik-e ISO minősítéssel. Itt ugyanis nincs értékelés, hiszen vagy rendelkezik, vagy nem rendelkezik a cég a minősítéssel.

A jogszerűtlen értékelési szempontok miatt a KDB a tender ajánlati felhívását, a dokumentációját, és az ajánlatkérő valamennyi döntését megsemmisítette, így azt újra kell indítani. Miután a jogsértés a következő eljárással kijavítható, bírságot nem szabott ki a döntőbizottság.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.