Először mondta ki magyar bíróság, hogy a légitársaságoknak késés esetén akkora összeget kell az utasaiknak biztosítaniuk, hogy abból valóban fussa ételre, italra; az uniós rendelkezéseknél helyenként szigorúbb szabályokat csak a Budapestről induló járatoknál kell alkalmazni - írja keddi számában a Népszabadság.
A bíróság a WizzAir gyakorlatát kritizálta, de minden légitársaságra érvényesek a megemelt összegek. Noha a késések és a járattörlések esetén alkalmazandó kompenzációs és kártérítési, valamint segítségnyújtási szabályokról már 2005 óta egységes uniós szabályozás van érvényben, a tapasztalatok szerint a légitársaságok saját szájuk íze szerint – sokszor cinikusan – értelmezik azt. Jelentős késés esetén például a légitársaságoknak ételt és frissítőt kell az utasok rendelkezésére bocsátani, sok légitársaságnál azonban ilyenkor pénzt adnak az utasoknak, ám ezek az összegek még egy ásványvíz és egy szendvics megvételére sem elegendők.
A bíróság arra kötelezte a légitársaságokat, hogy 2-3 órás késés esetén 8 euró, 5-8 órás késésnél 13 euró, míg 8-11 órás csúszásnál 18 euró segítségnyújtást biztosítson, valamint hogy a budapesti reptéren magyar nyelven is tegye közzé az utasoknak szánt tájékoztatást. A Wizz Air már beépítette szabályzatába az ítéletben foglalt összegeket – tájékoztatta a lapot Kázmér Natasa, a légitársaság szóvivője. Ugyanakkor kifogásolta, hogy vonat, vagy buszjárat esetén hasonló szabályok nem kötelezik a fuvarozókat, s azt is, hogy a repülőterek büféinek szerintük is megdöbbentő árképzése miatt a légitársaságokat büntetik - írja a lap.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.