Járatkiszervezési tendert függesztett fel a minisztérium a Volánnál


Hat százalékkal túllépné a Volánbusz Zrt. a megengedett 30 százalékos alvállalkozói részarányt, ezért a nemzeti fejlesztési miniszter további intézkedésig felfüggesztette a járat-kiszervezésre meghirdetett közbeszerzési eljárást - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya.

A hatályos közszolgáltatási szerződés 30 százalékban engedi meg az alvállalkozók bevonását, de a korábbi közlekedési miniszter hozzájárult ahhoz, hogy a Volánbusz ezt hat százalékkal túllépje.

A tárca közlése szerint a kormány új stratégia és működési modell alapján akarja a közösségi közlekedést fejleszteni. "A szaktárca a koncepció elkészültéig nem támogatja a személyszállító gazdasági társaságok szerkezetének, szolgáltatási struktúrájának átrendezését. A későbbiekben is csak a részletes kormányzati elképzelésekkel összhangban álló lépésekhez járul hozzá."

Az autóbuszos személyszállítás közszolgáltatási szerződéseit 2009 decemberében módosították. Ennek alapján 2011 januárjától az alvállalkozók bevonásának jelenlegi, 30 százalékos aránya 49 százalékra nőhetne. A tárca közlése szerint a minisztérium mérlegeli a megváltozott előírás felülvizsgálatának, újratárgyalásának lehetőségét is.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.