Nőtt az eladott e-matricák száma


Mintegy 2 százalékkal több e-matricát vásároltak 2010 első hét hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában, ugyanakkor az értékesítésből származó árbevétel alig egy százalékkal nőtt: a 2009-es 33,67 milliárd forinttal szemben 2010-ben megközelítette a bruttó 34 milliárd forintot - közölte kedden az Állami Autópálya Kezelő Zrt.

A legszembetűnőbb növekedés a teherjárművek számára érvényes egy napos D2, D3, D4-es kategóriájú e-matricák forgalmában tapasztalható, ebből a típusból 8 százalékkal vásároltak többet, mint egy évvel korábban. A meredeken emelkedő trend hátterében valószínűleg az áll, hogy a válság leginkább ezekben a kategóriákban éreztette hatását, mivel az egyéb kategóriákban csak egy-két százalékos pozitív elmozdulás figyelhető meg - áll a közleményben.

Az egyes járműkategóriák közül a legnagyobb mértékben a D3, D4-es, azaz a 7,5, illetve 12 tonnánál nehezebb járművek számára érvényes e-matricák eladása nőtt. Az előbbiből, a 2009-ben eladott 98.676 darabhoz képest idén 113.298-at, míg az utóbbiból az előző évi 1.997.413 eladott e-matrica után az idén 2.145.600 darabot értékesítettek. Ez 10, illetve 7 százalékos növekedést jelent 2009-hez képest - tájékoztatott Béni Gyöngyi az ÁAK Zrt. kommunikációs vezetője.

A növekedés valószínűleg a válság hatásainak enyhülését jelzi, hiszen ezeket a kategóriákat többnyire vállalkozások használják, amelyek forgalma arányos a termelés és a kereskedelem volumenével - jegyzi meg az ÁAK.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.