MNB: a kockázati felárak emelkedése kamatemelést hozhat


A monetáris tanács úgy véli: amennyiben a kockázati felárak tartós megemelkedése a monetáris kondíciók szigorítását indokolja, az irányadó kamat emelése is szükségessé válhat - áll a monetáris tanács július 19-i, kamatdöntő ülésének szerdán megjelent jegyzőkönyvében.

A tanács az ülésen egyhangúlag határozott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékon tartásáról, amely április 27-e óta változatlan.

A Monetáris Tanács tagjai egyetértettek abban, hogy az IMF-fel és Európai Unióval kötött hitelmegállapodás felülvizsgálatának elhalasztása kedvezőtlenül hat Magyarország kockázati megítélésére, de a tendencia tartósságának megítéléséhez több időre van szükség.

A testület véleménye szerint a piaci hangulat érdemi változásához nem elég, hogy a kormányzat kinyilvánította elkötelezettségét a költségvetési konszolidáció mellett, de a költségvetési hiány tartós csökkentésére, a gazdaság növekedési potenciájának javítását célzó intézkedésekre, valamint a nemzetközi intézményekkel való partneri kapcsolat javítására is szükség van.

A  forint túlzott árfolyam-ingadozásának megakadályozása érdekében monetáris tanács úgy döntött, hogy a jegybank folytatja az EU források piacra vezetésének gyakorlatát.

A tanácstagok megítélése szerint az országkockázat hétvégi (július 17-18-én történt) emelkedése a makrogazdasági kilátásokat is érdemben befolyásolhatja. Az árfolyam tartós leértékelődése az inflációs jelentésben rögzített alapfelvetések változásán keresztül a korábban vártnál lényegesen magasabb, az inflációs célt is meghaladó inflációt vetít előre, még akkor is, ha a keresleti prognózisok továbbra is visszafogottak.

Egyes tanácstagok szerint a tendencia folytatódása a pénzügyi stabilitásra is  kedvezőtlenül hathat. A Monetáris Tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodás hiányában az ország finanszírozási mozgástere is szűkülhet.

A kamatpolitikai kérdések vitája során a tanácstagok meghatározó többsége kiváró álláspontot képviselt. Többen látták úgy, hogy egy elhamarkodott jegybanki lépés tovább ronthatná a kedvezőtlen piaci hangulatot és egy esetleges kamatemelésből a piaci szereplők indokolatlanul következtethetnének a költségvetési helyzettel, vagy a pénzügyi stabilitással kapcsolatos bennfentes jegybanki információkra.

Többen úgy érveltek, hogy a kormány fokozatosan felmérheti az ország valós helyzetét, és a piaci reakciókat figyelembe véve újabb intézkedési terveket fogalmazhat meg, ami megfordíthatja  a kedvezőtlen piaci megítélés tendenciáit; ezért egyelőre indokolt lehet kiváró monetáris politikai álláspontra helyezkedni - olvasható a monetáris tanacs júliusi kamatdöntő üléséről kiadott rövidített jegyzőkönyvben.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.