Magyar típusú bankadót tervez a horvát kormány


Horvátországban a magyarhoz hasonló, az államháztartási helyzet javítását szolgáló banki különadó bevezetését tervezi a kormány - írták helyi lapok csütörtökön.

A Poslovni Dnevnik című gazdasági lap szerint Ivan Suker pénzügyminiszter az utóbbi hetekben vezető bankárok előtt utalt arra, hogy a mérlegfőösszeg alapján megállapított adót vethetnek ki a bankokra.

A Vecernji List című napilap is hasonló beszámolót közölt, hozzátéve, hogy az elképzelés az idei költségvetés felülvizsgálatának részeként formálódik, és a kabinet a hónap végén hozhatja nyilvánosságra.

A pénzügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a lapértesüléseket. Ugyanakkor a kormányzat megerősítette, hogy tervezik a költségvetés átalakítását, ennek időpontja pedig augusztus vége, szeptember eleje lehet.

A horvátországi hazai össztermék (GDP) tavaly 5,8 százalékkal esett vissza, az idén pedig további 1,5 százalékos csökkenés várható. Az év első hét hónapjában a költségvetés bevételei elmaradtak a tervezettől, a hiány pedig megközelítette az év egészére kitűzött, GDP-arányosan 2,5 százalékos célt.

Horvátországi szakértők szerint a kormánynak inkább a kiadáscsökkentésre kellene koncentrálnia, és nem az adóemelésre, amivel tavaly már próbálkozott, amikor a költségvetés bevételei meredeken csökkentek. "Horvátországnak a közkiadások lefaragására van szüksége, és nem adóemelés vagy új adók bevezetése árán elért bevételnövelésre. A bankokra kivetett adó visszafogná a hitelezést és lassítaná a gazdaság kilábalását a válságból" - mondta Zdeslav Stanic, a francia Siciete Genarale csoporthoz tartozó Splitska Banka elemzője.

A horvát központi bank álláspontja szerint a banki különadó bevezetése a kamatok emelkedésével járhat, és hatására tőkekiáramlás indulhat az uniós tagságra pályázó országból.

A több mint 90 százalékban külföldi tulajdonban álló horvát bankok összesített adózás előtti nyeresége 2,23 milliárd kuna (86,5 milliárd forint) volt az idei első félévben, több mint félmilliárd kunával elmaradva az egy évvel korábbi 2,87 milliárdtól.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.