Őrizetben a Hypo Group egykori elnöke


Az osztrák rendőrség pénteken őrizetbe vette a súlyos pénzügyi gondjai miatt tavaly kényszerűen állami tulajdonba vett Hypo Group Alpe Adria (HGAA) egykori elnökét. A nyomozók 10 ausztriai helyszínen rajtaütésszerű házkutatást is tartottak pénzmosás, hamis könyvelés, konspiráció nyomai után kutatva.

A rendőrség indoklása szerint azért döntöttek Wolfgang Kulterer és egy másik, egyelőre meg nem nevezett személy letartóztatása mellett, mert fennáll a szökés, a tények meghamisításának, illetve további bűncselekmények elkövetésének a veszélye. 

Kulterert egyebek mellett hivatali hatalommal való visszaéléssel, a rábízott vagyon hűtlen kezelésével gyanúsítják.

Az egykori bankár letartóztatásával és a házkutatásokkal új fejezet nyílt a  HGAA szövevényes történetében, ami összefüggésben áll Jörg Haiderrel, az autóbalesetben két éve meghalt volt karintiai tartományi elöljáróval, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnökével is.

Kulterer vezetése alatt a Hypo mérlegfőösszege az 1992. évi 1,9 milliárd euróról 30 milliárd euróra nőtt 2006-ra, amikor a pénzügyi felügyelet nyomására  le kellett köszönnie hivatalából mérlegadatok meghamisítása miatt. Kulterer egy másik társával együtt 2008-ban - amikor már nem volt pozícióban a banknál - beismerte a mérleghamisításban való bűnösségét, amiért 140 ezer euró pénzbírságra ítélték.

A nem teljesítő délkelet-európai hitelek és elhibázott befektetési döntések miatt végveszélybe került HGAA államosításáról tavaly decemberben döntött az osztrák kormány. Az államosításig a HGAA fő tulajdonosa a Bayerische Landesbank (Bayern LB) bajor tartományi bank - a magyar MKB bank tulajdonosa -  volt 67,1 százalékos részesedéssel.

A HGAA 2007-ben került a német bank tulajdonába. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy mennyire volt megalapozott az az összeg - 1,62 milliárd euró - amennyiért eladták a HGAA részvénycsomagját a Bayern LB-nek.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.