Szalai Annamária szerint nem kell és nincs mitől félteni a sajtószabadságot, a kormány részéről nincs ilyen szándék. Ám ha lenne, akkor sem lehetne megvalósítani.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este azt mondta: a sajtószabadság korlátozására nincs szándék, s az egy XXI. századi demokratikus jogállamban, ahol rengeteg televízió- és rádióadó, nyomtatott és internetes lap működik, lehetetlen is.
Az a cél, hogy a hazai médiavilág egészében legyen kiegyensúlyozott - mondta az interjúban Szalai Annamária, hozzátéve: "nincs semmi gond" az ATV vagy a Hír Televízió véleményműsoraival, és a kereskedelmi televíziókra vonatkozó szabályok ezután sem szigorodnak, legfeljebb a jogalkalmazás válik szigorúbbá olykor, például a kiskorúak védelme érdekében.
Szalai Annamária arra is kitért, hogy az Országgyűlés előtt lévő "médiaalkotmányból" egy, az előterjesztő által is támogatott módosító indítvánnyal kivették a válaszadási jogot megalapozó rendelkezést. Mint mondta, noha az Európai Unió médiairányelve előírja egy hasonló intézkedésnek a nemzeti jogrendbe illesztését, az megtörténhet a polgári törvénykönyv módosításakor is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vélemények "korrigálásától" sem kell félni, mivel az csak meghatározott esetekben és eljárással válhatna lehetségessé a későbbiekben is.
"Valaki komolyan mondja, hogy a Washington Postnak eszébe jut, hogy a médiatörvényről írjon?" - fogalmazott Szalai Annamária, megerősítve: véleménye szerint a magyarországi médiaszabályozást kifogásoló külföldi újságcikkek mögött sok esetben jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező hazai politikusok állnak.
A médiahatóság elnöke kérdésre ismét kijelentette: nem vonják össze a közszolgálati médiumokat, helytelennek tartja azonban, hogy azok egymással versenyeznek. Ezért - folytatta - a megalkotandó közszolgálati kódex rögzíteni fogja az egyes közmédiumok feladatait, így a nézők számára is világossá válik például az, hogy mi a közszolgálati tévécsatornák profilja.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.