Kedvező folyamatokat tükröznek az első félévi kereseti adatok az MTI által megkérdezett elemző szerint: a bruttó bérkiáramlás lassul, nem jelent inflációs nyomást, a nettó kereset kiáramlás gyorsul, nő a foglalkoztatás, a júliustól visszaeső infláció pedig tovább gyorsíthatja a reálbér növekedési ütemét.
hirdetés
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön tette közzé, hogy júniusban a bruttó keresetek csak 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a nettó kereset pedig 7,5 százalékkal nőtt. A júniusi reálbérek a versenyszférában 2,9 a költségvetési szektorban 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A foglalkoztatottak létszáma 2,8 százalékkal nőtt, a versenyszférában a növekedés 2,2 százalék, a költségvetésiben 2,8 százalék volt.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a lassuló bruttó bérkiáramlás nem okoz inflációs nyomást, ami akár hatással lehet a jegybank következő kamatdöntésére is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a nagy elbocsátások idején elsősorban az alacsony keresetűektől, fizikai munkavállalóktól váltak meg a cégek. Ez magasabb bérdinamikát eredményezett, most azonban fordult a helyzet: az alacsonyabb fizetésű munkavállalók újbóli alkalmazásával lassul a bérkiáramlás növekedése. Ez is tükrözi a foglalkoztatottság növekedését - tette hozzá.
A nettó bérek növekedésében az szja változások kedvező hatása tükröződik. A gyorsuló reálbér növekedés ugyanakkor nem jár együtt a fogyasztás bővülésével, a lesújtó kiskereskedelmi adatok várhatóan júniusban sem javulnak érdemben. A belső fogyasztás érezhető növekedése várhatóan csak később indul be, ami ugyan nem kedvez a növekedési kilátásoknak, de pozitív a finanszírozás szempontjából. Az MNB legutóbbi adatai alapján is látszik, hogy a háztartások finanszírozási képessége rekordmértékűre emelkedett - tette hozzá.
Suppan Gergely szerint a júliustól visszaeső infláció tovább gyorsíthatja a reálbér növekedési ütemét. Az elemző az év hátralévő részében is nagyon lassú bruttó bérkiáramlásra és a foglalkoztatás fokozatos bővülésére számít.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.