Maradhat hétfőn a magyar kamatszint


Az elemzők nem várják a jelenlegi 5,25 százalékos alapkamat változását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől, s az év végén is ezen a szinten marad az irányadó kamatláb - áll a Reuters által készített csütörtökön közzétett felmérésben.

A megkérdezett 20 elemző egybehangzó véleménye, hogy az MNB nem változtat a május óta érvényes 5,25 százalékos alapkamaton. Ugyanakkor 20 elemző közül hét kamatcsökkentést, kettő kamatemelést vár decemberre, de a vélemények mediánja (súlyozott átlaga) 2010 decemberére továbbra is 5,25 százalék, akárcsak a jövő év végére.

Az elemzők 2010-re átlagosan 4,0 százalékos inflációt várnak, s a decemberi 12 havi várakozás is 4,0 százalék. (Az első hét hónapban 5,4 százalékos átlagos inflációt mért a KSH, de júliusban már csak 4,0 százalékos infláció volt.)

Az idén a GDP 0,6 százalékkal nő az elemzői válaszok mediánja alapján, de a válaszok igencsak szórnak, a legalacsonyabb 0,4 százalék, a legnagyobb 1,4 százalék. A GDP arányos államháztartási hiányra vonatkozó kérdésre az elemzők 2010-re 4,0 százalékot, jövőre 3,65 százalékot adtak meg.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:32 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" @Épelméjű! Mennyünk egy kicsit vissza időben. Abb..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.