"Nyilvánvalóan mindenki igyekszik majd valamilyen formában beletenni saját szakterületét az Új Széchenyi Tervbe, a kormánynak is gondot okozhat majd, hogy a sok ellentétes lobbiérdek mellett kijelölje a prioritásokat" - mondta az mfor.hu-nak adott interjújában Futó Péter. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, a BUSINESSEUROPE alelnöke szerint reális cél lehet tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozása, ezt a célt tűzön-vízen keresztül kell vinni. Mfor.hu-interjú.
hirdetés
BUSINESSEUROPE
Az Európai Unión belüli munkaadói szövetségeket tömörítő szervezet, több mint húszmillió céget képvisel Európa-szerte. Az Unió legerősebb lobbiszervezete, melynek 60 munkacsoportja van. A BUSINESSEUROPE folyamatosan ajánlásokat tesz az Európai Bizottság és az Európai Parlament felé, új gondolatokat, stratégiai irányokat vet fel. A 2010-2014 közötti időszakra szóló ajánlása a közelmúltban készült el, ennek címe "Go for growth" (Előre a növekedésért).
- Elégedett az Új Széchenyi Terv megjelent vitairatával? Ha Ön állíthatta volna össze, akkor mi szerepelne még benne?
- A kormány két fő célt tűzött ki a vitairatban: az egyik a foglalkoztatás növelése, a másik pedig a versenyképesség javítása. A BUSINESSEUROPE előrejelzése szerint ha az Európai Unió jelenlegi 1,1 százalékos éves növekedési ütemét egy százalékkal meg tudnánk emelni, akkor az három év alatt ötmillió új munkahelyet jelentene Európa számára. Ebből a súlya alapján Magyarországra három év alatt jutna százezer új munkahely, azonban mi abban bízunk, hogy nem csak két százalékra, de 3-4 százalékra tudjuk majd feltornászni az éves növekedési ütemet. Ezek szerint reális a tíz év alatt egymillió munkahely létrehozása, amit a kormány kitűzött célul. Ez a jelenlegi 55 százalékról 65 százalékra növelné a foglalkoztatási rátát, ez egy olyan cél, amit tűzön-vízen keresztül kell vinni.
A Széchenyi Terv vitairatában felvetett irányok többségével egyet lehet érteni. A környezetvédelmi technológiák területén az Európai Unió világelső, ez egy nagy lehetőség hazánknak, és ez célként megjelenik a kormány tervei között is. Üdvözlendőnek tartom például a 800 ezer panellakás felújítását, mert ezzel hosszútávon energiát spórolunk meg, munkahelyeket teremtünk az alacsony képzettségűek körében és a szén-dioxid kvóták eladása révén pénze is lesz belőle az országnak.
A stratégiai irányok között szerepel az egészségipar, amivel szintén maximálisan egyetértek. Ez egy komoly kitörési lehetőség az ország számára.
- Ezek szerint nincs olyan iparág, melyet Önök még belevettek volna a vitairatba?
- A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége jelenleg 51 szakmai szövetséget tömörít, ezek a tagszervezetek most fogják értékelni a vitairatot. Nyilvánvalóan mindenki megpróbálja majd saját szakterületét valamilyen formában beletenni a Széchenyi Tervbe, a kormány számára is nehézség lesz majd, hogy a sok javaslat mellett ténylegesen kiemelje a prioritásokat. Minden egyes szakma elkezd majd direktben lobbizni, ezek már most is folynak, de tudomásul kell venni, hogy kilábalási tervet csak a súlypontok kijelölésével lehet készíteni.
- Sokak szerint a tíz év alatt egymillió új munkahely esetében a kormány nem számol azzal, hány munkahely szűnik meg ez alatt az idő alatt. A kritikusok szerint fontosabb lenne a munkahelyek szaldóját vizsgálni.
- Én úgy értem, hogy a Széchenyi Terv nem azt mondja, hogy tíz év alatt legyen egymillió új munkahely, hanem ezt úgy kell értelmezni, hogy egymillióval növekedjen a munkahelyek száma.
- Képes lesz majd a piac felszívni ezt az egymillió új munkavállalót?
Névjegy - Futó Péter
Futó Péter matematikusként végzett az ELTE-n, a matematikai tudományok kandidátusa. Az üzletember által alapított Fundy a kilencvenes években Magyarország és a régió egyik vezető édesipari vállalkozása volt, majd 1999-ben a Fundy értékesítése után szintén matematikus fiával együtt megalapította az ingatlanfejlesztéssel és tőkebefektetéssel foglalkozó Futureal Cégcsoprtot, amelyik 10 év alatt, mely a PropertyEU szaklap szerint Európa tizedik legnagyobb ingatlanfejlesztőjévé vált. Futó Péter jelenleg a Futureal Cégcsoport elnöke, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke,a BUSINESSEUROPE alelnöke. A Napi Gazdaság által összeállított listán Futó Pétert a tizenegyedik leggazdagabb magyarként tüntetik fel 45 milliárdos vagyonnal.
- Csak egy példát mondok, amit már több helyen elmondtam korábban is: Magyarországon évente több tízmilliárd forintot fordítunk az allergiás megbetegedések kezelésére, ennek a töredékéből ki lehetne írtani például a parlagfüvet. És mindezzel olyan embereknek lehetne munkát adni, akik különben nem lépnének be a munkaerőpiacra. Ezt minden környező ország meg tudta csinálni, csak mi nem tudunk semmit kezdeni a problémával. - Ezzel kapcsolatban csak az a kérdés, mennyire illik majd bele a kormány koncepciójába, hiszen eddig folyamatosan értékteremtő, termelő munkahelyek létrehozása szerepelt a célok között.
- Én ennél hatékonyabb munkát keveset tudnék ma elképzelni az országban. Egyrészt olyan emberek lépnek be a rendszerbe, akik amúgy nem dolgoznának, másrészt az anyagi haszon is megjelenik, mert kevesebbet kell az allergiás betegek kezelésére költeni.
- Július elejétől 500 millió forintos profitig 19-ről 10 százalékra csökkent a cégek társasági adója, emellett 2011 januárjától a tervek szerint fokozatosan vezeti majd be a kormány a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadót. Szlovák lapok ennek kapcsán máris arról írtak, hogy hazajöhetnek a korábban kitelepült magyar cégek. Reális célkitűzés lehet őket hazacsalogatni?
- Ez mindannyiunk közös célja. Ha valaki mondjuk azért ment ki, mert 19 helyett 16 százalékos volt az adókulcs, akkor most a 10 százalékos adó mellett érdemes visszajönnie. Biztos vagyok abban, hogy mindenki számára egyszerűbb Magyarországon működtetni egy céget, ami itt termel. Sokkal egyszerűbb átsétálni a könyvelőhöz, mint mondjuk a kassai könyvelővel megbeszélni a dolgokat.
- Ennek mennyi lehet az átfutási ideje? Mikor érezhetjük ténylegesen az előnyét a kedvezőbb adózásnak?
- Szerintem a vállalkozók nagyon gyorsak. Valaki leül egy papírral-ceruzával, kiszámolja, melyik országban mennyit fizet 2011-ben. Persze én nem tudom az emberek viselkedését előre leírni, én csak logikusan gondolkodva mondom ezt.
- Néhány hete a kormány a kamarákkal közösen bejelentette, hogy gyökeresen megreformálná a szakképzést, többek között fontolgatják a három éves szakmunkásképzés ismételt bevezetését. Ezekkel az elképzelésekkel egyetért?
- Feltétlenül jónak tartjuk azt, ha minél hamarabb új szakmunkásokat tudunk kibocsátani olyan hiányszakmákban, melyekben szükség van képzett munkaerőre. Sajnos az oktatási rendszer nagyon nagy hátránya, hogy hosszú az átfutási idő. Éppen ezért lehet például jó elgondolás lerövidíteni a szakmunkásképzés időtartamát.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.