Csak az év végén csökkenthet kamatot az MNB az elemzők szerint


Az alapkamat szinten tartásáról szóló hétfői jegybanki döntés után az elemzők a közeljövőben sem számítanak a kamatszint csökkenésére.

Az alapkamat szinten tartásáról szóló hétfői jegybanki döntés után az elemzők a közeljövőben sem számítanak a kamatszint csökkenésére. A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékos mértékén a monetáris tanács hétfőn. Ez sorrendben a negyedik olyan ülés volt, amelyen a tanács nem változtatott a kamaton. Korábban a tavaly júliusi 9,50 százalékos szintről a monetáris tanács minden hónapban csökkentett, és ez év áprilisáig összesen 4,25 százalékkal mérsékelte az alapkamatot a jelenlegi szintre.

Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője továbbra sem számít arra, hogy az év vége előtt újabb kamatcsökkentés következne. A szakértő úgy véli: bár az elmúlt időszakban látott befektetői hangulatjavulás megmutatkozott Magyarország kockázati megítélésében és az euró/forint árfolyamban is, a tartásról szóló döntés feltehetően meggyőző többséggel született.

Az IMF és a magyar kormány közötti tárgyalások megszakadása, és ezzel együtt a magyar államadósság jövőbeli refinanszírozása körüli bizonytalanságok még több hónapon át óvatosságra inthetik a befektetőket és a monetáris tanács tagjait is - fejtette ki az Equilor elemzője.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint annak ellenére, hogy az IMF-tárgyalások félbeszakadása nem okozott tartós pánikot a piacon, maradtak azért jelentős bizonytalansági tényezők - amit jól mutat, hogy az ország kockázatosságát tükröző különböző felárak továbbra sem tudtak visszarendeződni a májusi szintekre.

A szakember várakozása szerint a legfrissebb inflációs jelentésben a jegybank ismét felfelé módosítja a várt inflációs pályát a gyengébb forint és az emelkedő élelmiszerárak miatt. A cél feletti inflációs érték egyelőre nem kell, hogy monetáris szigorítást eredményezzen, hisz a belső fogyasztás továbbra is rendkívül nyomott, a bérnövekedési ütem csökken, a maginfláció alacsony szinten van. Ilyen előrejelzés mellett azonban egy esetleges kamatcsökkentés esélye a közeljövőben is minimális, különösen úgy, hogy az ország sérülékenysége szempontjából kritikus svájci frank/forint árfolyam gyenge szinten van, annak ellenére, hogy a globális hangulat inkább kockázatkedvelő.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.