Új digitális vezetőt nevezett ki az MTV Networks


Balogh Szonját nevezték ki az MTV Networks kereskedelmi és marketingosztályának regionális head of digital pozíciójára.

Balogh Szonja a Kodolányi János Főiskolán végzett. A szakember 1999 és 2003 között a Népszabadság újságírójaként, közben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kommunikációs és PR-munkatársaként tevékenykedett, majd a Sense/Net Kft. kommunikációját menedzselte. Publikált a Marketing&Media című lapnak, és oktatott a Budapesti Gazdasági Főiskolán is.

2007-től Balogh Szonja olyan cégeknél dolgozott, mint például az RRC közép-kelet-európai technológiai disztribúciós vállalat, amelynek marketing és pr-vezetője volt, majd az OMD Hungary piacvezető médiaügynökség Digital Media csapatában dolgozott. Az utóbbi két évben az Intellio kommunikációs vezetője volt, ahol az újgenerációs videomegfigyelő rendszerek fejlesztésével foglalkozó technológiai cég nemzetközi marketing és pr-tevékenységéért felelt.

A pozíciót korábban Donáth Fruzsina töltötte be, aki információnk szerint a Central European Media & Publishingnél (CEMP) folytatja pályafutását.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.