A gépjármű-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma, az idén az első félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben.
hirdetés
Az autógyártókra, illetve az ágazat beszállítóira nehezedő fokozódó nyomás immár számokban is jelentkezik. Tavaly összesen 9 céget számoltak fel ebben az ágazatban, 2010 első felében pedig már 7-nél tartunk – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató statisztikájából. „Annak ellenére sem javul az ágazat helyzete, hogy másfél-két éve már lezajlott egy nagyon jelentős tisztulási folyamat” – kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Hasonló az arány a végelszámolt vállalkozásoknál: tavaly egész évben 7 céget szüntetett meg saját tulajdonosa, idén június végéig pedig már 5-öt. A kis számok ellenére nagy termelő erejű ágazatról van szó, amelynek 2008-as összes árbevétele 3500 milliárd forint volt.
Az ágazatban foglalkoztatottak összlétszáma stabilizálódott: az elmúlt 12 hónapban mindig 50 ezer ember körül mozgott. A nagy visszaesés 2009 januárja és júniusa között következett be, amikor 15,3 százalékkal csökkent az ágazatban dolgozók száma.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.