Dupla gázárral fenyeget a Gazprom – mi lesz itthon?


Két éven belül a földgáz árának megduplázódására számít a Gazprom, amely jelenleg Európa gázfelhasználásának negyedét biztosítja. Magyarország gázellátása ennél jóval nagyobb arányban, mintegy nyolcvan százalékban támaszkodik az oroszokra – igaz, az ár a 2015-ig szóló szerződés értelmében a világpiaci olajáraktól függ. A jelenlegi magas olajárak miatt most relatív drágán vesszük a földgázt - nem csoda, hogy a kormány és a gázimportőr E.ON közötti tárgyalásokon olcsóbb források bevonása is szóba került. Mfor.hu háttér.

Bár a földgáz világpiaci ára még mindig kedvezőnek mondható, piaci szereplők szerint a jövőben felerősödhetnek a közelmúlt áremelkedési trendjei.

Dupla árak két év alatt?

Alexander Medvegyev, a Gazprom alelnöke a Financial Times Deutschlandnak például a napokban úgy nyilatkozott, hogy várakozásaik szerint az árak két éven belül meg fognak duplázódni, azaz elérik a válság előtti szintet. Ez egyben azt is jelentené, hogy a nagykereskedelmi árak is csaknem duplájára nőnének, írja a lap.     

Az orosz energiaipari óriás összességében arra számít, hogy - a válság idején bekövetkezett csökkenés után - ismét nőni fog az igény a földgáz iránt, mind Oroszországban, mind külföldön. Ezt a konszern is szeretné kihasználni, és 2020-ban már az európai piac harminc százalékát kívánja birtokolni, mondta Medvegyev. Összehasonlításul: jelenleg Oroszország Európa gázfelhasználásának mintegy negyedét biztosítja.

A Gazprom legnagyobb európai konkurensének egyébként a norvég Statoil számít, amely már beleegyezett abba, hogy az eladásra kínált földgázának csaknem harmadát a jelenlegi, viszonylag alacsony árakon értékesítse. A Gazprom viszont hosszútávú szerződések alapján szabja meg árait, amelyek magasnak számítanak a mostani piaci árakhoz képest.

Az olajár alapján fizetünk az oroszoknak 

Magyarország - a többi volt szocialista országhoz hasonlóan - az európai átlagnál jóval kitettebb a Gazpromnak: évente mintegy 13 milliárd köbméterre rúgó földgázigényünk több mint 80 százaléka közvetlenül vagy közvetve orosz importból származik.

A gáz importőre és magyarországi nagykereskedője a német tulajdonosi hátterű E.ON Földgáz Trade Zrt., amelynek 2015-ig szóló szerzõdése van a Gazprommal. Ebben az ár kiszámításának módját is rögzítették: az az olaj világpiaci árához van kötve. A földgáz világpiaci árának megugrása tehát elvileg nem jelentheti azt, hogy Magyarországnak is brutális drágulással kellene szembenéznie.
  
Másoktól olcsóbban is vehetnénk

A relatív magas olajár miatt azonban az E.ON jelenleg relatív drágán vásárolja a földgázt az oroszoktól. Ezért - a Népszabadság információi szerint - a magyar kormány és az E.ON közötti tárgyalásokon szóba került, hogy  a nagykereskedő a jelenlegi piacon most olcsóbban is vehetne gázt. (A társaság korábban például norvég földgázt is importált, de jelentős szállítási költséggel - a szerk.) Másrészt a tavalyi tél miatt a hazai tárolókban maradt, olcsóbb gázt is a rendszerbe lehet keverni.

Ugyanakkor a központi szerződés értelmében az E.ON-nak akkor is át kell vennie a lekötött mennyiséget a Gazpromtól, ha arra nincs szükség. Ezt a feszültséget egyelőre nem sikerült feloldani, így a kormány a lap szerint még nem állapodott meg az E.ON-nal. 


Egyelőre nincs döntés gázáremelésről

A kormány ezzel egyidőben a gáztársaságokkal is tárgyal, amelyek októbertől mintegy tíz százalékkal emelnék az  árakat a nemzetközi energiaárak és a dollár árfolyama miatt – döntés egyelőre még nincs.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a tárgyalások lényegi része még augusztusban lezajlik, így megállapodás szeptember közepére várható.

mfor.hu




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.