Motorhiba miatt vizsgálnak át 1 millió Toyotát


Újabb, ezúttal 1,1 millió járművet érintő visszahívási akciót jelentett be csütörtökön a japán Toyota, egy motorhiba miatt, amelynek következtében az érintett modellek motorja lelassulhat, illetve leállhat.

A felülvizsgálat 2005 és 2008 között Észak-Amerikában eladott Corolla szedánokat, illetve Matrixokat érint. Az amerikai szövetségi hatóságok tavaly december óta vizsgálják a motorproblémát a Toyota Corolláknál és Matrixoknál, miután ebből kifolyólag már három balesetet jelentettek.

Az amerikai autóipari és szövetségi ellenőrző hatóságok a Toyota körüli botrányok miatt különösen szigorúan lépnek fel a biztonsági meghibásodások ügyében. A Toyota tavaly ősz óta világszerte több mint 8 millió autóját rendelte vissza különféle meghibásodások kockázata miatt.

A milliós nagyságrendű visszahívások ellenére - vagy éppen a fogyasztói bizalmat megszilárdítva - nyereséget ért el üzleti évének júniussal véget ért első negyedévében a Toyota Motor Corporation, amely egy évvel korábban még veszteséges volt. Az adózott eredmény 190,47 milliárd jen volt, az előző évi 77,82 milliárdos veszteség után.

A társaság három hónap alatt 1,820 millió gépjárművet értékesített, 419 ezerrel többet az egy évvel korábbinál. Bevétele 4871,8 milliárd jen volt, 27 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakában elért bevételt.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.