Még nem érte el mélypontját a turizmus


A turizmus még nem érte el a mélypontot, az első félévben nincs nyoma a fellendülésnek, a kereskedelmi szálláshelyek első hat havi bevétele bruttó 100 milliárd forintot közelített, 1,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - ismertette Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára egy hétfői háttérbeszélgetésen.

A helyettes államtitkár nem volt optimista és azt hangsúlyozta, hogy nagyon gyorsan új piacok felé kell lépni, ha a legfontosabb küldő piac, a német továbbra is gyengül. A gyors reagálás érdekében mihamarabb piackutatást indít a tárca bel- és külföldön egyaránt. Emlékeztetett arra,  hogy a Németországból érkező turisták vendégéjszakáinak száma az idei év első felében 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz  képest. Jelentősen, több mint 25 százalékkal nőtt azonban az Oroszországból érkezők száma.

Tavaly a gyógyszállodák eredményesebbek voltak, a wellness szállodáknál, magasabb volt a foglaltságuk. A szomszédos országokból érkezők inkább a wellness szolgáltatásokat keresik, míg az orvosi szolgáltatások iránt a német, osztrák, svájci, ír és angol vendégek érdeklődnek. A tárca ezekben az országokban internetes kérdőívekkel igyekszik feltérképezni a turisták igényeit és azt, hogy utazási céljaik között melyiket tartják a legfontosabbnak.

A KSH statisztikája alapján a helyettes államtitkár egyértelműnek nevezte, hogy új turizmusstratégiára van szükség: az eddigi elegendő volt a vendégéjszakák számának növeléséhez, a bevételek bővítéséhez azonban nem.

Hangsúlyozta: a Széchenyi Tervben prioritást élvez a turizmus, ezen belül is az egészségturizmus, ahol a várólisták, a kihasználatlan kapacitások és a külföldi igények összehangolása fontos feladat.

Kérdésre válaszolva konkrétumokról egyelőre nem számolt be Horváth Endre, de elmondta, hogy a hazai szállodák nehéz helyzetének orvoslására hónapok óta keresik a megoldást a szállodaszövetség vezetőjével, és egyeztetnek az utazási irodákat képviselő szervezettel is.

A Széchenyi Terv turizmus fejezetéhez a tárca szeptember 15-ig várja az észrevételeket. Folytatják a turizmus konzultációt is: szeptember második felében Győrben, Siófokon, Debrecenben és Budapesten.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.