Felmentették a Jászkun Volán Zrt. vezérigazgatóját


Szeptember elsejétől felmentették vezérigazgatói beosztásából Sziráki Pált, a Jászkun Volán Közlekedési Zrt. első emberét a személyszállító cég hétfői rendkívüli közgyűlésén; utódja a jelenleg termelésszervezési igazgatóként dolgozó Pozsonyi István lett, akit határozatlan időre neveztek ki a Szolnok megyében szolgáltató vállalat élére.

Közlése szerint a közgyűlés döntése értelmében megszűnt a cég igazgatósága is.

Pozsonyi István 1972-ben forgalmistaként kezdte munkáját a Volánnál, majd végigjárva a szakmai ranglétrát a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola elvégzése után az 1980-as évek közepétől tölt be vezető posztokat.

Sziráki Pál 2003-ban a fideszes vezetésű Szolnok jelenlegi alpolgármesterét, Szabó Istvánt váltotta a Jászkun Volán vezérigazgatói székében. A cég 2008-ban elnyerte az Észak-alföldi Minőségi Díjat, miközben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíjjal jutalmazta a társaságot. A Jászkun Volán Zrt. gazdasági tevékenységét 2009-ben az Elkötelezettség a Kiválóságért Európai Díjjal ismerték el, s még ugyanabban az évben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezete kezdeményezésére a vállalkozók napján a Magyar Gazdaságért Díjat nyújtották át Sziráki Pálnak.

A Jászkun Volán az elmúlt években midibuszokat helyezett üzembe az autóbuszpark jobb kihasználásáért, és Szolnokon bevezette az intelligens utastájékoztató rendszert.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.