Január elseje helyett már október elejétől bevezettetné a kereskedelmi gázolajárat a fuvarozók érdekvédelmi szervezete. Szerintük ezzel a költségvetés több milliárdos bevételhez jutna, mivel nem csak a hazai cégek kamionjai, hanem az áthaladó teherjárművek is nagyobb arányban tankolnának Magyarországon. Az egyesület bejelentette azt is, hogy a tankolások itthon tartása érdekében törzskúti kedvezményt ad tagjainak – a korábbi bónusszal együtt így már tíz forintot is lehet spórolni literenként. Mfor.hu háttér.
hirdetés
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) azt kéri a kormánytól, hogy 2011. január elseje helyett már 2010. október elsejétől vezesse be a kereskedelmi gázolajárat, mondta el keddi sajtótájékoztatóján Vereczkey Zoltán, a szakmai szervezet elnöke. Kisebb adó, nagyobb fogyasztás
Ennek révén egyrészt növekedne a külföldre is fuvarozó hazai cégek Magyarországon belüli tankolásainak aránya, másrészt - az MKFE szerint - jelentősen emelkedne a hazánkon csak áthaladó közúti szállítók országon belüli üzemanyag-vásárlása is.
A tét nagyságát jelzi, hogy jelenleg 35 ezer magyarországi székhelyű teherjármű és 3000 autóbusz vesz részt a nemzetközi forgalomban, az áthaladó haszonjárművek száma pedig meghaladja az évi egymilliót. Utóbbiak között jelenleg elhanyagolható azok száma, amelyek nálunk vesznek üzemanyagot.
Az MKFE szerint a növekvő tankolási kedv nem csak hogy ellensúlyozná az új kedvezmény miatti jövedéki-adó bevételkiesést, hanem összességében milliárdos nagyságrenddel javítaná a költségvetés bevételi oldalát.
A kereskedelmi gázolajár bevezetésével a költségvetés az eddigi 97 forint jövedéki adó helyett csupán 89 forintot kasszírozna a dízel üzemanyagok árából - ez tehát literenként nyolc forint kedvezményt jelentene a közúti fuvarozóknak és a személyszállító cégeknek.
Hogy a kormány hajlandó-e előre hozni a bevezetés idejét, az egyelőre kérdéses - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az mfor.hu megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Tíz forintos kedvezmény literenként
Az MKFE emellett saját szolgáltatásainak bővítésével is próbálja rábírni a fuvarozókat az itthoni tankolásra. Szeptember elsejétől például elindítja az úgynevezett törzskúti kedvezményt: a Gold-kártyával rendelkező fuvarozó és személyszállító cégek hat, általuk szabadon kiválasztott Mol-kútnál tölthetik fel olcsóbban üzemanyaggal járműveiket.
Kihozzák a behajtási engedélyeket
Az érdekvédelmi szervezet a jövőben díjmentesen juttatja el az M0-ás körgyűrű MKFE-partnerpontjaira a fővárosi behajtási engedélyeket azoknak a fuvarozóknak, akik MKFE-tagok és igényüket előre jelzik. Eddig ezekért a teherautót a városon kívül hagyva külön be kellett utazni a központba, ami időveszteséggel és plusz költséggel járt. Az MKFE az önkormányzati választást követően szeretné elérni, hogy az engedélyeket online is el lehessen intézni.
Az új kedvezmény mértéke gázolajnál literenként nettó két forint, az eddigi kedvezményt is beszámítva pedig nettó tíz forint a listaárhoz képest. Vereczkey Zoltán szerint ezzel a Mol is jól jár, hiszen végre felfelé indulhatnak az idei évben mélypontra csökkent üzemanyagköltések.
Az MKFE egyébként már 2008 áprilisában szerződést kötött a magyar olajcéggel, amely eddig halasztott fizetési lehetőséget és havi csoportforgalomhoz kötött sávos engedmény-rendszert biztosított a fuvarozóknak.
Az MKFE elnöke úgy véli, hogy az új szolgáltatásnak köszönhetően tagjaik gázolajfogyasztása a Mol-kutaknál 60-65 millió literre növekedhet az eddig évi 48-50 millió literről, ami minimum kétmilliárd forint többlet jövedékiadó-bevételt hozhat a költségvetésnek.
Csúcson az üzemanyagárak
Mint ismert, tíz hete rekordot döntöttek hazánkban az üzemanyagárak: a gázolaj átlagára idei maximumára, 331 forintra, a benziné pedig történelmi csúcsra, 345 forintra nőtt.
Bár azóta némi enyhülés következett be, szerdától újabb emelés jön: a gázolaj átlagára 324 forintra, a benziné pedig 336 forintra nő.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.