A Surgutneftegas 85 százalékban a munkatársaké


A Surgutneftegas - amely tavaly tavasszal 22,1 százalékos részt vásárolt a Molban, és Oroszország egyik leggazdagabb gazdasági társasága - értékének mintegy 85 százalékában olyan szervezetek tulajdonában van, amelyeket a konszern menedzsereinek részvételével hoztak létre.

A tulajdonosi struktúra sok éve féltve őrzött titkát most két munkatárs fedte fel a Vedomosztyi című üzleti lapnak, amely erről szerdán számolt be. Igaz, Valgyimir Bogdanov vezérigazgató, aki hallgatagságáról ismert, ezt soha nem erősítette meg.

2003-ban Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes azt mondta, a Szurgut a munkatársaké.

A lap most utána járt, és kiderítette: 23 társaság rendelkezik olyan befektetésekkel, amelyek a konszern tőkéjének 70 százalékát teszik ki, vagyis lényegében ezek a részvényesek.

E társaságok mindegyikét - két alapítványt, 17 nem profitorientált egyesületet és négy, az előbbiek által létrehozott kft-t - a Tyumenyi területen jegyezték be. Ezek mindegyike évente benyújtja a mérlegét a Roszsztat orosz statisztikai hivatalnak, s ezekből az iratokból nyomon követhető, hogy a helyükön maradtak-e a részvények.

A tavalyi mérlegekből ítélve idén év elején a 23 jogi személy befektetései 833,2 milliárd rubelt tettek ki, s ez a Szurgut egyszerű részvényeinek 85, alaptőkéjének 73 százalékát teszi ki.

Formálisan a társaságok egyikének sincs köze a Szurguthoz, létrehozásukban a konszern Inveszt-Zascsita (Beruházás-Védelem) elnevezésű leányvállalata vett részt. A nem profitorientált szervezetekből az alapítók ugyan kivonulhatnak, és kivonhatják befektetéseiket, de az alapítványok és egyesületek alaptőkéje egészen minimális - 11 ezer rubel - s így aligha vittek be Szurgut-részvényeket. Jogászok szerint e társaságok alapító okirataiban kell szerepelnie annak, hogy ki rendelkezik a tulajdonnal.

A társaságok élén 2007. júliusáig Bogdanov és helyettesei álltak, majd a Szurgut alacsonyabb beosztású munkatársai vették át a helyüket. Két évvel később, 2009-ben a 23 társaság közül 9 élére olyan személyek kerültek, akik nem szerepelnek a konszern munkatársai között. Ez utóbbi 9 társaság összesen az egyszerű részvények 28,5 százalékával rendelkezik. De a Szurgut továbbra is jelen van: négy egyesületet - amelyeknek befektetései a Szurgut szavazatra jogosító részvényeinek 19,4 százalékát teszik ki - egy Vesztkap elnevezésű kft. vezeti, amelyet szintén a 23 jogi személy közül az egyesületek hoztak létre - írta a Vedomosztyi, hozzátéve, hogy a kft-t telefonon nem lehetett elérni.

A Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) a negyedik legnagyobb kőolajipari cég Oroszországban, kapitalizációja  az MMVB tőzsdén 1,3 milliárd rubel, tavalyi bevétele 526 milliárd, mérleg szerinti  nyeresége 111 milliárd rubel volt. (1 rubel = 7.337 forint).

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.