Az év végére 10,3 millió amerikainak lesz elektronikus könyvolvasója - közölte csütörtökön a Forrester piackutató cég felmérésére hivatkozva a The New York Times.
A digitális könyvfogyasztásra áttértek 2010-ben várhatóan 100 millió elektronikus kötetet fognak megvásárolni. Tavaly 3,7 millió e-olvasó élt az Egyesült Államokban, aki 30 millió könyvet vásárolt.
A változó fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodva, illetve az egy háztartáson belül élő hagyományos és az e-olvasók közötti nézeteltérések áthidalása érdekében több kiadó azzal kísérletezik, hogy a nyomtatott könyvek mellé kedvezményesen vagy ingyen adja azok elektronikus változatát is.
A papír illatához és lapozáshoz szokott könyvbarátok átcsábításának érdekéban az Amazon.com azt állítja, hogy e-olvasója, a Kindle egyáltalán nem olyan élményt nyújt, mintha egy számítógép képernyőjét böngészné az ember. A szerkezet kijelzője ugyanis erős fényben is olvasható, és az nem világít a sötétben.
A Sony szerdán a korábbinál könnyebb és világosabb, érintőképernyős e-olvasókkal jelent meg a piacon. A lap szerint a könyvpiac bevételeinek oroszlánrészét még mindig a nyomtatott könyvek adják, de a kiadók megkezdték a felkészülést a digitális korszakra.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.