385 milliós ökoturisztikai fejlesztés a Fertő-tájon


Kilenc önkormányzat a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság konzorciumi vezetésével komplex ökoturisztikai fejlesztést valósít meg a Fertő-tájon és az Alpokalján 385 millió forintos beruházással - közölte Fersch Attila, az igazgatóság helyettes vezetője.

Ismertetése szerint a projekt végrehajtásához 316 millió forintot nyert a konzorcium a Nyugat-dunántúli Operatív Programból. Ehhez kapcsolódik a 15 százalékos önrész.

Ebből a forrásból kerékpárút szakaszok épülnek  Ágfalván, Harkán, Nagycenken, Répcevisen és Zsirán  összesen mintegy  hat kilométer hosszúságban. A bicikliutakat kitáblázzák, s valamennyi érintett községben  kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki. Fertőhomoknál új tanösvényt is létesítenek, Hegykőn pedig természetvédelmi látványosságként  vizes élőhely-rekonstrukcióval egybekötött szabadidőparkot alakítanak ki. A fejlesztésben a fentieken túl még Sarród és Hidegség község érintett.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park ökoturisztikai fejlesztésének részeként  természetvédelmi bemutató majorságot hoznak létre Sarród-Lászlómajorban. Ennek keretében rekonstruálják a régi romos Esterházy-majorsági központot, amely a felújítás után új szerepkört kap. Egyebek között ott mutatják  majd be a Fertő-táj és Hanság természetvédelmének és gazdálkodásának történetét ismertető  kiállítást. A bemutató majorság  a kerékpáros és lovaskocsis nemzeti parki ökoturisztikai programok egyik kiindulási pontja is lesz. A támogatási összegből a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságot érintő fejlesztési rész 112 milliót tesz ki.

A fejlesztést a tervek szerint jövőre fejezik be.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:32 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" @Épelméjű! Mennyünk egy kicsit vissza időben. Abb..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.