Jövő decemberre készülhet el az M3-as következő szakasza


Jelen állás szerint 2011 decemberére adhatják át az M3-as autópálya Nyíregyházától a 49-es számú főútig tartó, 33,8 kilométeres szakaszát - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.

A Vásárosnaményig tartó folytatás kivitelezésére új közbeszerzési eljárást ír ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A tervbe vett M49-es gyorsforgalmi út becsatlakozásával a csengersimai és a határon túli, partiumi részek is közvetlenül kapcsolódhatnak majd az európai gyorsforgalmi úthálózathoz - közölte Loppert Dániel, a NIF. Zrt. kommunikációs vezetője a szabolcsi napilappal.

Mint mondta, a NIF Zrt. a nyílt közbeszerzési eljárásban a kivitelezést külön pályáztatta meg az út Nyíregyházától Őrig (a 49-es főútig) tartó, illetve a főúttól Vásárosnaményig tartó 12 kilométeres szakaszára.

A vesztes pályázók többszöri fellebbezése miatt a NIF Zrt. a kivitelezési szerződést több hónapos csúszással, június végén tudta csak megkötni, akkor is csak a beruházás első szakaszára. A kétszer két sávos autópálya 26 méteres szélességben épül meg, az elválasztó sáv 3 méter széles lesz. Utóbbit az újdonságnak számító egynyílású - középső tartópillér nélküli - keresztező hidak alkalmazása teszi lehetővé.

Loppert Dániel hozzátette: a projekt második szakaszának esetében a vesztes pályázók többszöri óvása nyomán a NIF Zrt. a pályázatot érvénytelenné nyilvánította és ősszel új közbeszerzési eljárást ír ki. A kivitelezés az Őr és Vásárosnamény közti szakaszon tehát jó esetben tavasszal kezdődhet meg - olvasható a Kelet-Magyarországban.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:32 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" @Épelméjű! Mennyünk egy kicsit vissza időben. Abb..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.