A magyar bérplafont bírálja Brüsszel


Az a szándék áll az Európai Bizottságnak a magyar hatóságokhoz intézett levelében, amely a közigazgatásban bevezetett bérplafon részleteiről érdeklődik, hogy elérjék a jogszabály megváltoztatását - ismerte el Brüsszelben kedden a brüsszeli testület szóvivője.

Amadeu Altafaj Tardio megerősítette, hogy az Európai Unió végrehajtó testülete levélben kért további információkat jogszabályról, amely szeptember elsején lépett hatályba, és többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőire is vonatkozik. Leszögezte azt is: a bizottság úgy gondolja, hogy a szabályozás érintheti bizonyos kulcspozíciók, köztük az MNB-elnök függetlenségét. Altafaj Tardio hangoztatta: egyelőre nincsen szó uniós szabálysértési eljárásról.

Más források szerint ugyanakkor a levélben utalás szerepel az uniós alapszerződés egy cikkelyére, amely kimondja, hogy ha egy tagország nem tesz eleget a bizottság véleményben megfogalmazott kérésének, az ügy az Európai Bíróság elé kerülhet. A levél az értesülések szerint úgy fogalmaz, hogy amennyiben a törvényt változatlanul hagyják, a bizottság illetékes szervei azt kérik majd a biztosok testületétől, hogy ennek a cikkelynek a szellemében járjon el.

Magyar újságíróknak nyilatkozva Altafaj Tardio elmondta: egyebek között az intézkedés mögötti ésszerűséget szeretnék tisztában látni. A jogszabály ugyanis esetenként 75 százalékos mértékű bérkorlátozást jelent, ami nagyon szokatlannak számít - fejtette ki. Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője elmondta azt is: a bizottság nem saját kezdeményezésére foglalkozik a témával, hanem más EU-tagországok nemzeti bankjai hívták fel arra a testület figyelmét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már előző nap kiadott közleményében világossá tette, hogy a kormány álláspontja változatlan: kordában kell tartani a fizetéseket a közigazgatásban.

"A kormány álláspontja továbbra is az, hogy a jegybank elnökének fizetését havi kétmillió forintban korlátozó intézkedés a jegybanki függetlenséggel összeegyeztethető. A bérek korlátozását előíró törvény egységes elvek alapján a teljes közszférára vonatkozik" - tartalmazza a közlemény. Az Európai Központi Bank (EKB) már a törvényjavaslat elfogadása előtt hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy ne sérüljön a központi banki függetlenség elve.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.