Leginkább piacnyugtató hatása lehetett Matolcsy György szerdai bejelentésének, mely szerint 2011-ben 3 százalék alatt lesz a költségvetés hiánya - véli az mfor.hu által megkérdezett elemző. Németh Dávid szerint a miniszter kijelentése alapvetően pozitív, ugyanakkor még nagyon sok a bizonytalanság. Kérdés, mi lesz a jövő évre tervezett adóváltozásokkal, így az egykulcsos adóval, a szuperbruttóval és az adójóváírással. Ráadásul a kormánynak további 100-200 milliárd forintot faragni a kiadásokon, ami akár elbocsátásokkal is járhatna a közszférában.
Továbbra sem tudni konkrétumokat a kormány 2011-es adóelképzeléseiről: nem tudni például, hogy marad-e a szuperbruttó és az adójóváírás, illetve elkezdik-e januártól bevezetni a beígért egykulcsos 16 százalékos adót - mondta az mfor.hu kérdésére Németh Dávid. Az ING Bank elemzője szerint azzal, hogy a kormány letette a garast a 3 százalék alatti hiány mellett, ehhez kell majd szabni az adótörvényeket is.
A hiány kordában tartásának több feltétele is van: egyrészt jövőre is be kell szedni 200 milliárd forint bankadót, másrészt 2,5-3 százalékos gazdasági növekedést kell elérni. A kormány számításai szerint egy százalékos bővülés nagyjából 70 milliárd forinttal csökkenti a deficitet. Fontos még a további kiadáslefaragás, Matolcsy szerint az állami költekezésben 100-200 milliárd forintot kell megspórolni jövőre is.
"Elvileg reális cél lehet a 3 százalék alatti hiánycél 2011-re, de még sok a bizonytalanság. A 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés például kétségtelenül az optimista forgatókönyvek közé tartozik jelenleg" - véli Németh Dávid. Az ING Bank elemzője szerint éppen ezért lesz fontos, hogy mekkora tartalékot építenek majd a jövő évi költségvetésbe, ha esetleg a növekedés elmarad a várttól.
Az is nagy kérdés lesz, hol tud még a kormány további 100-200 milliárd forintot faragni a kiadásokon - véli az elemző. A minisztériumoknál és az önkormányzatoknál biztosan lehet még faragni a kiadásokból, ez viszont akár elbocsátásokkal is járhatna a közszférában.
További bizonytalanságot jelent, hogy mi lesz a jövő évre tervezett adóváltozásokkal. A kormány eredeti tervei szerint január elsejétől elkezdték volna fokozatosan bevezetni az egykulcsos 16 százalékos személyi jövedelemadót, azonban arról eddig nem lehetett hivatalos nyilatkozatokat hallani, mit terveznek a szuperbruttóval és az adójóváírással. Németh Dávid szerint a hiánycél 3 százalék alatt tartásából az következik, hogy valószínűleg marad a szuperbruttó. "Ha a kormány kiállt a 3 százalék alatti hiány mellett, akkor minden bizonnyal olyan adótörvényeket fognak majd benyújtani, melyekkel ez teljesíthető" - véli az elemző.
Brüsszelből és a piacokról jött a nyomás
Az sem lehet véletlen, hogy Matolcsy éppen szerdán állt ki a nyilvánosság elé a 2011-es költségvetés első terveivel. A svájci frank rekordárfolyama miatt sokan arra számítottak, hogy már Orbán Viktor keddi beszédében megpróbálja majd megnyugtatni a piacokat, végül a miniszterelnök az első száz nem értékelésekor nem ejtett szót a költségvetésről.
Másrészt kedd délután jelentek meg az augusztusi költségvetési adatok, melyek a vártnál magasabb hiányt mutattak. Matolcsy szerint azonban nem kell aggódni, ugyanis a bankadót majd csak szeptemberben szedik be, ezért a miniszter szerint a legfrissebb adatok éppen azt bizonyítják, hogy tartható lesz az idei 3,8 százalékos hiánycél.
Németh Dávid szerint a szerdai nyilatkozatban közrejátszhatott az uniós pénzügyminiszterek testületének, az Ecofinnek keddi ülése, melyen valószínűleg egyértelművé tették, hogy súlyos szankciókat alkalmaznak majd a hiányt túllépő országokkal szemben. Így valószínűleg a piacok és az Unió együttes nyomása kényszerítette ki, hogy a kormány kiálljon a 3 százalék alatti deficit mellett és elvesse a korábbi törekvést, mely még a hiány feljebb alkudására irányult.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.