76 százalékkal esett vissza a UBS nyeresége 2011 utolsó negyedévében


Két egymást követő veszteséges negyedév után Svájc legnagyobb bankja, a UBS 2011 negyedik negyedévében is csökkent nyereségről adott számot.

A cég kedden számolt be a tavalyi év utolsó három hónapjának eredményéről, mely szerint a nettó eredmény 393 millió svájci frankra esett vissza, miközben előző év azonos időszakában 1,66 milliárd frankot realizáltak.  Az elért tavaly év végi nyereség jelentősen elmaradt a Bloomberg által megkérdezett elemzők 721 millió frankos prognózisától.

Pénzt keresne a részvénypiacokon? Próbálja ki 20 napig ingyenesen az mfor tradert!

Sergi Ermotti, a bank vezérigazgatója szerint szigorúbb tőkekövetelményeknek kell megfelelni, ami csökkentette a befektetéseket, illetve az európai szuverén adósságválság is negatívan érintette a cég nyereségét. Ez utóbbival kapcsolatban felmerülő aggodalmak és a világgazdasági kilátások, melyek az utolsó negyedévben kihatással voltak a nyereségességre, valószínűleg 2012 első negyedév ügyféltevékenységét is hátrányosan érintheti.

A bank ugyanakkor megerősítette a 2011-es egy részvényre jutó 10 centes osztaléktervét, mely egyébként az első készpénzes kifizetés lesz 2006 óta.

A UBS egyébként nincs egyedül a nagymértékben visszaeső nyereségével, hiszen a Deutsche Bank is múlt héten a tavalyi negyedik negyedévben 76 százalékos visszaesésről számolt be. A Credit Suisse csak február 9-én fog jelenteni, ám esetében is 53 százalékos visszaesésre számítanak a szakemberek.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
[ 2012-05-17 ] Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró - Tibu
" És hol tartana most a Ft, ha eleve nem hoztak volna ..."
[ 2012-05-17 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - bankár
" A bank a látra szóló betétekből is hitelt folyósít. ..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.