Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megépült az Arena Centar szórakoztató és bevásárlóközpont Zágrábban
Megépült az Arena Centar szórakoztató és bevásárlóközpont Zágrábban a magyarországi székhelyű TriGranit fejlesztésében, és pénteken már fogadja az első látogatókat - jelentette be Török Árpád, a TriGranit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Arena Centar bevásárló és szórakoztató központ 350 millió euróba került, amelyből 250 millió eurót a TriGranit finanszírozott, 100 millió eurót a bérlők fektetnek be.
A zágrábi bevásárló és szórakoztató központban mintegy 60 ezer négyzetméter adható bérbe, 3.000 jármű számára alakítottak ki parkolót. Eddig az üzletek 95 százalékát már bérbe adták. A mintegy 200 bérlő 20 százaléka először lép a horvát piacra, köztük a GAP amerikai cég, az InterSpar pedig itt alakította ki a legnagyobb horvátországi üzletét. A szórakoztató központban az éttermeken kívül tíztermes mozit nyitnak a jövőben és bowling pályát alakítanak ki.
Demján Sándor, a TriGranit elnöke újságíróknak elmondta, hogy összességében 1 milliárd euró fejlesztést terveznek a területhez kapcsolódóan befektetni. Első ütemben már korábban elkészült az Arena Sportcsarnok, ennek szomszédságában második ütemként építették meg a bevásárló és szórakoztató központot, amely tovább bővíthető.
A TriGranit elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy, másfél év múlva várhatóan folytatják az Arena környékén a fejlesztést. A harmadik ütemben 400 ezer négyzetméteren irodákat és lakásokat terveznek, a negyedik ütemben pedig kongresszusi központot építenének.
Demján Sándor az Arena Centar bevásárló és szórakoztató központ megépülésével kapcsolatban kiemelte: Európában a gazdasági válság kezdete óta ez a legnagyobb megvalósult ingatlanfejlesztés.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









