Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Továbbra is napirenden a paksi atomerőmű bővítése
Európában több nukleáris beruházás tervét is felfüggesztik, a paksi atomerőmű bővítése viszont továbbra is napirenden van - mondta Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Gyürk András kifejtette: a japán tapasztalatok hatására várhatóan több ország is újragondolja a nukleáris energiával kapcsolatos stratégiáját. Példaként említette Németországot, amely három hónapra leállította az 1980 előtt épült nukleáris erőműveit. Közép és hosszabb távon ez valószínűleg hat a magyarországi helyzetre is, mivel legnagyobb kereskedelmi partnerünk Németország - tette hozzá.
Ha a japán történésekre válaszul Európa más országaiban több nukleáris beruházást is levesznek napirendről, az jelentős befolyással lehet az európai energiapiacokra, hiszen a nukleáris erőművek áramtermelését más forrásokból kell helyettesíteni - mutatott rá a politikus.
A paksi atomerőművel kapcsolatban hangsúlyozta: a hazai villamosenergia-termelés egyik bázisa földrengés-biztonsági előírások figyelembevételével épült, és bővítése továbbra is napirenden van.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









