400 millióért rendezvényszervezőt keres a kormány közbeszerzésen


Egy évre, bruttó 400 millió forint keretösszegig keres rendezvényszervezőt a Miniszterelnökség, az ajánlattevőnek a rendezvényekhez kapcsolódó PR munkát és tájékoztatást is vállalnia kell - a nyílt közbeszerzés felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az ajánlattevőnek 15 - különböző - referenciát kell bemutatnia az elmúlt három évből, így alvállalkozó nélkül nehezen tehető ajánlat.    

Fontosabb referenciák: legalább egy olyan nemzetközi konferencia megszervezése, melyen legalább 10 különböző ország részvevője regisztrált; legalább öt tudományos konferencia megszervezése; legalább egy olyan rendezvényhez kapcsolódó kommunikációs feladat ellátása, melyen részt vett közjogi méltóság, és amelyet a Terrorelhárítási Központ biztosított; legalább két kríziskommunikációs aktivitás megtervezésére, kivitelezésére, illetve legalább három PR film  elkészítése.

Az ajánlattételi határidő február 8. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az értékelésnél fele részbe az ár, míg a másik felében az ajánlat szakmai értéke számít. Az eredményhirdetés tervezett időpontja február 22.

MTI




Frissen épült családi ház eladó vagy kiadó!

A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető.
További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920

.
Velünk jobban jársz!

Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Nagyobb családnak, vagy cégközpontnak!

A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is.
Irányár: 150 millió forint
További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841

.
Olvasói sarok - fórum
[ 06:01 ] Hogy lehet most pénzt keresni a svájci frankkal? - Hmoci
" Szerintem teljesen rendben van a cikk. Jelen esetben..."
[ 00:54 ] A befektetési bankok az egészségre is veszélyesek - mfor.hu szerk
" Tisztelt olvaso1987! Valóban sajnálatosan elmulasz..."
[ 2012-02-22 ] Orbánék máris újabb megszorításokról döntöttek - BBCS
" Remekül tudják kezelni a helyzetet. A képviselők zs..."
[ 2012-02-22 ] Cséfalvay: kizárt, hogy Magyarország ne férhetne hozzá a kohéziós alaphoz - wizesg
" Kizárt, hogy ne ezekenek a fatökűeknek legyen igaza...."
[ 2012-02-21 ] A PSZÁF és a BÉT a tőkepiaci lehetőségekre irányítaná a vállalatok figyelmét - Hermelin
" Jobb lenne,ha a "páros" előbb jogi szabályozással re..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.