Ötvenmillióval maradt adós a Független Hírügynökség


Harmincnégy volt munkatársnak és szolgáltatónak összesen ötvenmillióval tartozik a Független Hírügynökség (FH), miután a tulajdonos végelszámolást kezdeményezett - írta hétfői számában a Magyar Nemzet, amely szerint a bíróság első fokon kimondta, hogy jogellenesen mondtak fel a dolgozóknak.

hirdetés

A lap emlékeztetett: 2010 végén került a hírügynökség a Braun and Partners Média Kft. tulajdonába, de pár hónappal később, 2011 májusában a cégvezetés bejelentette, hogy a piacról nem tudják finanszírozni magukat, ezért megszüntetik a tevékenységüket, és mivel a kassza üres, végelszámolást kezdeményeznek.

A Magyar Nemzet szerint a hírügynökség munkatársainak így nem is fizették ki sem májusi bérüket - csak a felét utalták át a nyár végén -, sem a felmondási időszakra vonatkozó juttatásokat, sem a végkielégítéseket. Közülük többen bírósághoz fordultak, az elsőfokú ítélet szerint jogellenesen mondtak fel nekik.

Mivel a végelszámolás szerint "a cég vagyona a hitelezők követeléseinek fedezetére nem elegendő", a végelszámoló felszámolást kezdeményezett. A lap szerint ha az eljárás sikerrel jár, az FH volt munkatársait a bérgarancia-alapból fizetik ki.

MTI




Frissen épült családi ház eladó vagy kiadó!

A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető.
További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920

.
Velünk jobban jársz!

Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Nagyobb családnak, vagy cégközpontnak!

A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is.
Irányár: 150 millió forint
További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841

.
Olvasói sarok - fórum
[ 06:01 ] Hogy lehet most pénzt keresni a svájci frankkal? - Hmoci
" Szerintem teljesen rendben van a cikk. Jelen esetben..."
[ 00:54 ] A befektetési bankok az egészségre is veszélyesek - mfor.hu szerk
" Tisztelt olvaso1987! Valóban sajnálatosan elmulasz..."
[ 2012-02-22 ] Orbánék máris újabb megszorításokról döntöttek - BBCS
" Remekül tudják kezelni a helyzetet. A képviselők zs..."
[ 2012-02-22 ] Cséfalvay: kizárt, hogy Magyarország ne férhetne hozzá a kohéziós alaphoz - wizesg
" Kizárt, hogy ne ezekenek a fatökűeknek legyen igaza...."
[ 2012-02-21 ] A PSZÁF és a BÉT a tőkepiaci lehetőségekre irányítaná a vállalatok figyelmét - Hermelin
" Jobb lenne,ha a "páros" előbb jogi szabályozással re..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.