Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
ÁSZ: csökkent a munkaügyi ellenőrzések eredményessége
A munkaügyi felügyelői létszám emelkedése ellenére nem erősödött a gazdálkodók "fenyegetettsége" és az ellenőri jelenlét, s a teljesítmény különösen a feketegazdaság visszaszorításában volt kritikus - állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentése.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) 2007-2010 közötti tevékenységének vizsgálata során megállapították, hogy a feketefoglalkoztatás megszüntetésének előtérbe helyezésével a 2007. évi kiugróan magas, 72.743 esettel szemben a feltárt szabálytalanság 2010-ben 59 százalékkal közel 30 ezerre esett vissza.
Az ÁSZ szerint a teljesítmény folyamatos csökkenése arra is visszavezethető, hogy nem határozták meg megalapozott számításokkal az egy felügyelővel szembeni elvárásokat.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









