Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A BÉT 523 millió forint nyereséget ért el az első félévben
A Budapesti Értéktőzsde 523 millió forint adózás utáni eredményt ért el 2011 első félévében, szemben a tavalyi első félév 853 millió forintos nyereségével - közölte a BÉT a honlapján szerdán.
A tőzsdei tevékenység árbevétele 1,559 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, 15,6 százalékkal kevesebb a 2010 azonos időszakában elért 1,846 milliárd forintnál.
Sikeres volt a nap a Richter számára
Jövő keddtől a BMW részvényeiket is lehet venni BÉT-en
Katona Zsolt lett a Budapesti Értéktőzsde új vezérigazgatója
1,24 milliárdos félreütés az arany piacán - magyar bakik is voltak már
Nap végére nagyot esett a magyar tőzsde
Távozik a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója
A tőzsde működési költségei 13,9 százalékkal 974 millió forintra nőttek a 2010. első félévi 855 millió forintról.
A tőzsdei tevékenység eredménye 591 millió forint volt, 40,6 százalékkal alacsonyabb a bázisidőszaki 995 millió forintnál.
A BÉT saját tőkéjének értéke 5,965 milliárd forint volt 2011. június 30-án, egy év alatt 309 millió forinttal csökkent.
A tőzsde forgalma jelentősen visszaesett az idei évben: 2011 első félévében a részvénypiaci adásvétel 1.915 milliárd forint volt, szemben a tavalyi első hat hónap 3.293 milliárd forintos forgalmával, a csökkenés mértéke 42 százalékos. A napi részvénypiaci átlagforgalom tavaly 22,2 milliárd forint volt, magasabb a 2009. évi 21,1 és a 2008. évi 20,5 milliárd forintnál. Az idén az eddigi adatok szerint 15,8 milliárd forint a napi átlagos forgalom.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









