A Déli Áramlat gézvezetékben csökkent az olasz ENI része


A Gazprom és az olasz ENI végre megállapodott a Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték tulajdonosai közötti megosztásról: a Gazpromé 50 százalék, az ENI része 20 százalékra csökkent, mert korábbi részéből 15-15 százalék a francia EdF-hez, illetve a német Wintershallhoz kerül - jelentette szerdán a Kommerszant című orosz üzleti lap.

A megállapodást Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója jelentette be kedden, az Északi Áramlat vezeték feltöltésének megkezdése alkalmából tartott ünnepségen. A közlés szerint erők Miller az ENI vezetőjével, Paolo Scaronival szeptember 5-én állapodott meg.

A Déli Áramlat tulajdoni részeinek megoszlásából mindössze annyi volt ismert, hogy a legutóbb csatlakozó Wintershall márciusban memorandumot írt alá a Gazprommal 15 százalék megszerzéséről.

Miller szerint a részvényesi megállapodás aláírása szeptember 16-án, a Szocsiban tartandó gazdasági fórumon várható.

A Gazprom és az ENI, a két kezdeményező között évek óta húzódtak a tárgyalások a részek megosztásáról. Eredetileg arról volt szó, hogy mindkettő 10-10 százalékot ad saját részéből az EdF-nek, de a Gazprom ezek szerint végül megőrizte pozícióját az ENI-vel szemben.

Szakértők szerint az ENI engedékenységének egyik oka lehet, hogy az olasz konszern nem akart még több kockázatot vállalni, noha nincs még megállapodás a vezetéken érkező gáz értékesítésének megosztásáról sem. A jelenlegi fő kockázat, hogy Törökország még mindig nem járult hozzá, hogy a vezetéket lefektessék felségvizein a Fekete-tengeren, és így a projekt eddig közölt ára még jelentősen megemelkedhet. Más szakértők szerint az ENI minden bizonnyal különféle kedvezményeket és preferenciákat szerzett a folyamatban lévő gázszállításokra: a válság idején például a Gazprom  csak az olasz konszern számára jelentősen leszállította az át nem vett gázért (take or pay) számlázott összeget.

A Kommerszant szerint az ENI része még tovább csökkenhet: Miller tavasszal a német E.On esetleges csatlakozásáról beszélt, de a Kommerszant forrásai szerint a két konszern kapcsolatai azóta megromlottak. A német vállalat ugyanis augusztusban bejelentette, hogy keresetet nyújtott be a Gazprom ellen a gázár miatt, ezért legalábbis a közeli jövőben aligha várható a csatlakozása a Déli Áramlathoz.

A Déli Áramlat gázvezeték a tervek szerint a Fekete-tengeren át Bulgáriába, onnan Szerbiába, Magyarországra, Szlovéniába, Ausztriába és Észak-Olaszországba vezet, leágazásai Horvátországba, Macedóniába, Görögországba és Törökországba szállítanak majd gázt. A becsült építési költség 15,5 milliárd euró, ennek kétharmadát emészti fel a tenger alatti vezetékrész építése. Az üzembe helyezést 2013 decemberére tervezik, a vezeték induláskor évi 15,75 milliárd köbméter gázt szállít majd, de 2018-ban a teljes kapacitása már évi 63 milliárd köbméter lesz.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
[ 2012-05-17 ] Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró - Tibu
" És hol tartana most a Ft, ha eleve nem hoztak volna ..."
[ 2012-05-17 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - bankár
" A bank a látra szóló betétekből is hitelt folyósít. ..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.