Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Frankfurti Autószalonon mutatkoznak be a kecskeméti Mercedesek
A Mercedes-Benz a szeptemberi frankfurti autószalonon mutatja be a Kecskeméten is gyártásra kerülő új B-osztályú személygépkocsiját, és akkor hozza nyilvánosságra az autó részleteit is közölte a gyártó cég pénteken.

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!
A szeptember 15-e és 25-e közötti bemutatón megjelenő új B-osztályban alapfelszerelés lesz egy újszerű biztonsági rendszer: a kategória világújdonságának számító radaralapú Collision Prevention Assist (CPA), amely mindenféle közlekedési helyzetben a tipikus utoléréses ütközésektől óv - olvasható a Merdedes-Benz közleményében.
Az új B-osztály piaci bevezetése 2011 végén kezdődik. Az új B-osztály ügyfélautóinak termelése a terv szerint 2011 szeptemberében kezdődik Rastattban, majd 2012 első negyedében Kecskeméten is.
A közlemény szerint, a gyártás indításának elcsúsztatása lehetőséget ad arra, hogy a Rastattban nyert tapasztalatokat teljes mértékben felhasználják Kecskeméten, így hozzájárul a járművek kiváló minőségének biztosításához. Az új B-osztály lesz az első a két új kompaktautó-modell közül, amelyek Kecskeméten készülnek majd.
A Mercedes-Benz a jövőben négy modellre bővíti a jelenlegi kettőből (A- és B-osztály) álló kínálatát a kompakt szegmensben; az autókat a termelési kapcsolatban álló kecskeméti és rastatti (Németország) Mercedes-Benz üzemek gyártják majd. A négy új kompaktautó közül kettőt gyártanak Kecskeméten, hármat pedig a német rastatti üzemben. Az új B-osztály mindkét üzemben készül majd.
Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetőjének a közleményben olvasható nyilatkozata szerint, teljes sebességgel folyik a kecskeméti termelés előkészítése: miután 2011 májusában befejeződött a műszaki berendezések felállítása a gyártócsarnokokban, terv szerint indul a technológia próbaüzeme. Ez július végéig lezárul, majd szeptembertől kezdődnek a gyártástesztelés különböző fokozatai, amelyek során elkészítik az első tesztautókat, és optimalizálják a teljes gyártóberendezést. Ezáltal minden előfeltétel adott lesz, hogy a jövő év első negyedében legurulhassanak a futószalagról az első ügyfélautók. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2012 első negyedévében indul a termelés.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









