A GVH 48 millióra büntetett két társkereső céget


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 48 millió forintra büntette a Gold Sweet 2002 Kft.-t és a Digitania Zrt.-t a fogyasztók megtévesztése, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

A két társaság 2008 április 1. és augusztus 31. között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást, 2008. szeptember 1. és december 31. között pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított a Flört vonal, Randi, és Randi1 elnevezésű társkereső szolgáltatások reklámjaiban megjelent tájékoztatással - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A Digitania Zrt. 40 millió, a Gold Sweet Kft. pedig 8 millió forint bírságot kapott és a GVH eltiltotta őket a jogsértő magatartás további folytatásától is. A bírság összegének megállapításakor a Digitania Zrt-vel kapcsolatban súlyosbító körülményként merült fel, hogy a versenyhatóság korábban hasonló magatartás miatt már elmarasztalta a vállalkozást, amely ennek ellenére megtévesztő kommunikációs tevékenységét hosszú időn át, széles körben folytatta - olvasható a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.

A GVH bejelentését követően az MTI megkereste az érintett társaságokat, ám azok nem voltak elérhetőek.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.