A Generali az MTV ostromának nagy vesztese



A Generali-Providencia Biztosító duplán érintett a múlt heti Szabadság téri zavargásban. A biztosító nemcsak az MTV vagyon-, hanem a rendőri állomány élet- és balesetbiztosítójaként is érintett volt a múlt hétfői eseményekben - tudta meg a Napi Gazdaság.

A rendőrökre még a korábbi Belügyminisztérium kötött szerződést a társasággal, a jelenleg is érvényben levő biztosítás a hivatásos rendőr-, határőr- és tűzoltósági állományra terjed ki, összesen mintegy 60 ezer főre - tájékoztatott az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A feltételek értelmében a biztosító baleseti halál és rokkantság esetén szolgáltat, de kártérítést fizet a kórházban töltött napok után és külön műtét esetén is.

A biztosítótársaságnál arra a kérdésre, hogy a múlt heti zavargások idején szerzett sérülésekre nem vonatkozik-e a vagyonbiztosításoknál általános kizárás, úgy válaszoltak: a szerződés értelmében egyetlen esetben mentesülne a biztosító a kártérítési felelősség alól, mivel azonban az elmúlt napokban Budapesten történt események nem tekinthetők háborús cselekménynek, így nem eshetnek kizárás alá.

A Generalihoz eddig még nem érkezett konkrét kárbejelentés azoktól a rendőröktől, akik a múlt hétfői és keddi zavargásokban sérültek meg az MTV-székháznál, illetve a Rákóczi út környékén, de valószínűleg az érintettek és családtagjaik ezekben a napokban a gyógyulással vannak elfoglalva, és kárigényüket a biztosítóhoz csak ezután jelentik be - közli a Napi Gazdaság.





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
[ 2012-05-17 ] Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró - Tibu
" És hol tartana most a Ft, ha eleve nem hoztak volna ..."
[ 2012-05-17 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - bankár
" A bank a látra szóló betétekből is hitelt folyósít. ..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.