A Google lemásolja a Facebookot, készül a rivális


A világ legnagyobb internetes kereső cége új közösségi szolgáltatást tervez, amivel felvennék a harcot a világ tetején csücsülő Facebookkal. A Google korábban Orkut néven üzemeltetett már ilyen felületet, ám az akkoriban piacvezető MySpace uralmát nem tudta megtörni.

A Google új szolgáltatásának neve Google+, ami struktúrájában nagyon hasonlatos a Facebookra, mert ugyanúgy lehet megosztani a gondolatokat, videókat. Ezenfelül a "barátok", avagy a további felhasználók és csoportok is hasonló rendszerben müködnek.

A "szokásos" szolgáltatások mellett a Google+ -ba integrálták a cég térképeit (Googlemaps) és képeit (Streetview) színesebbé téve a palettát.

mfor.hu: Minden bizonnyal jelentős számban lesznek olyan felhasználók, akik nem szívesen teszik majd közzé térképpel és képpekkel tartózkodási helyüket, vagy otthonuk helyszínét, hiszen már a Facebook eddigi szolgáltatásainál is sok emberben felmerült az adatbiztonság kérdése. Igaz, a Foursquare tengerentúli sikere azt mutatja, hogy nem mindenki ragaszkodik feltétlenül adatainak védelméhez.

Pro és Kontra

Josh Bernoff az amerikai Forrester Research elemzője szerint öngyilkosság direkt módon nekimenni a Facebooknak. A Google+ specifikus csoportoknak és azok tagjainak lehet érdekes, az elemző szerint kevés az esély arra, hogy oly popularítást érjen el, mint Mark Zuckerberg "gyermeke". Jelenleg a Facebook a világ legnépszerűbb közösségi csatornája, amely májusban 13 százalékot tudott "magáénak" a felhasználók napi interneten töltött idejéből, míg a Google "csak" 10 százalékot birtokol. Mivel a felhasználók egyre több időt töltenek a közösségi oldalakon (más típusú weboldalak kárára), ezért érthető a Google igyekezete a Google+-val.

Nem az első próbálkozás

A Google korábban próbálkozott a közösségi szolgáltatások terén, ilyen volt a tavaly megjelent Gmailhez csatolható Buzz is. Ennél is korábban, 2004-ben bemutatta a saját közösségi oldalát az Orkutot. Bár az oldal jelentős sikereket ért el bizonyos piacokon (például Brazília), esélye sem volt az akkor piacvezető MySpace-szel szemben. Igaz, aztán mindkét oldalt elsöpörte a Facebook globális térnyerése. Érdekesség, hogy akkoriban a magyar piacon az iWiW volt a meghatározó, melynek szintén nem tudott versenytársa lenni a Google alkalmazása, míg a Facebook a magyar piacon is megrengette a magyar közösségi oldal uralmát.

Orkut kezelőfelület, nem lett nagy sikerOrkut kezelőfelület, nem lett nagy siker

Google+

A Google az alkalmazást jelenleg a saját alkalmazottjain teszteli. Bradley Horowitz a Google termékmenedzsmentjének elnöke szerint egyébként ez a projekt soha nem lesz kész, mert a piacra történt bevezetése után is folyamatosan fejlesztik majd. A tervek szerint a szolgáltatást beépítik a Google egyéb termékeibe (Gmail, Googlemaps, stb.) is,  így élő fejléc mutatja majd ezeken az oldalakon a Google+ felhasználóra vonatkozó állapotát.

mfor.hu: KÍváncsian várjuk az új terméket, de a keresőóriásnak nagyot kell robbantania, hogy a Facebook-addikt felhasználókat elcsábítsák egy nem megszokott klónhoz. A felhasználói szokások megváltoztatása szempontjából fontos kritikus tömeg elérésére ugyanakkor a jelenlegi piaci viszonyok közt csak néhány nagyon erős cégnek - pl. a Google, Microsoft, Apple - van esélye.

Barnác Tamás

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
[ 2012-05-17 ] Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró - Tibu
" És hol tartana most a Ft, ha eleve nem hoztak volna ..."
[ 2012-05-17 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - bankár
" A bank a látra szóló betétekből is hitelt folyósít. ..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.