Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A HÉV kiszervezésének leállítását kérik a szakszervezetek
Többek között a HÉV kiszervezésének leállítását kéri a BKV vezetőségétől a cégnél működő tizenegy - elsősorban kötöttpályás - szakszervezet abban az ötpontos javaslatcsomagban, amelyet hétfőn nyújtottak át a döntéshozóknak - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese az MTI-vel.
A HÉV kiszervezése előkészítetlen: nincsenek hatástanulmányok, a koncepció hatásai jelenleg nem mérhetőek fel és hiányzik az a 30 milliárd forint is, amellyel az állam beszállna egy, a BKV-val közösen létrehozandó közlekedési cégbe - mondta.
"Javasoljuk továbbá, hogy a BKV Zrt. menedzsmentje a cég holdinggá történő átalakítását átmenetileg vegye le napirendjéről és dolgozzon ki az érintett szakszervezetek bevonásával más alternatívát, mint például az önálló üzemigazgatóságok létrehozása" - részletezte Gulyás Attila.
Hozzátette, erre azért volna szükség, mert véleményük szerint, későbbi időpontban, kedvezőbb piaci feltételek létrejöttével az üzemigazgatósági modellről könnyebb lenne az átállás a holding rendszerre.
A szakszervezetek a nyomásgyakorlás elkerülése érdekében azt is kérik, hogy a munkáltató rendezze a létszámkeret feltöltését, amelyre még a májusi megállapodáson ígéretet tett. Az érdekképviseletek akkor úgy vélték, hogy néhány - például műszaki - területen létszámhiány tapasztalható a BKV-nál - emlékeztetett az elnökhelyettes.
A BKV menedzsmentjének küldött levélben a szakszervezetek azt is kérik a munkáltatótól és a fővárosi önkormányzattól, hogy dolgozzanak ki március 1-ig egy olyan közép- és hosszú távú finanszírozási programot, amely igazolhatóan és kétséget kizáróan alkalmas a BKV Zrt. folyamatos, veszteségmentes működtetésére.
Ha a cég vezetése elfogadja a javaslatokat, akkor a szakszervezetek hajlandóak eltekinteni a sztrájktól; a menedzsment szerdáig tanulmányozza az érdekképviseletek levelében foglaltakat - tette hozzá Gulyás Attila.

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









