Az elmúlt időszakban, a Grey Global több lehetséges vevője fejtette ki álláspontját az akvizícó kapcsán. Az egyik esélyesnek tartott ügynökség, a Havas vezetője most meglehetősen mértéktartóan nyilatkozott a szándékaikat illetően.
hirdetés
Alain de Pouzilhac, a Havas elnök-vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a Grey felvásárlása ugyan javítaná vállalata pozíciót, ám az ügylet megkötése nem élet bevágó. A cég első embere ezt a
társaság eredményeinek ismertetése kapcsán mondta el.
A világ hatodik legnagyobb reklámügynökségének számító francia cég bevétele árfolyamváltozásokat és az akvizíciók miatt 9,4 százalékkal 393 millió euróra csökkent. A visszaesés hátterében a
vezető szerint a dollár gyengélkedése és a csoport átalakítása áll. Az egyszeri tételek nélkül ugyanis fél százalékos növekedést értek el.
De Pouzilhac arra s rámutatott, hogy a cég az USA-ban néhány fontos ügyfelet elvesztett, és ez is közrejátszott abban, hogy két irodájuk (Chicago és San Francisco) vezetését átalakítsák. Az
igazgató néhány napja éppen a Grey erős amerikai jelenlétére célozva fejtette ki, hogy a felvásárlás azért is lenne előnyös, mivel a két cég jól kiegészítené egymást.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.