Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A KDB elutasította a miskolci villamos tender elleni keresetet
A 31 villamos szállítására szóló miskolci villamos tendert megtámadó Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S.A. keresetét keddi határozatával elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a határozat a Közbeszerzési Hatóság (a Közbeszerzések Tanácsa jogutódja) honlapján jelent meg.
A miskolci villamosvasút fejlesztési projektnek a legutóbbi járműtendere - amely már a negyedik volt - tavaly májusban indult. A felhívásra öt ajánlat érkezett, amelyek közül az összességében legelőnyösebb, az AnsaldoBreda S.p.A. pályázata lett a nyertes. Három pályázó fellebbezett, és a KDB a magyar Ganz-Skoda Zrt. kérelmének helyt adva tavaly novemberben kimondta, hogy annak pályázata is érvényes. A két másik cég, a mostani panaszos, és a Solaris Bus & Coach S.A. jogorvoslati kérelmét a KDB elutasította.
Ezután a bírálai szakaszt újra nyitották. Mielőtt az ajánlatkérők - a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Miskolc Város Közlekedési Zrt. - újra értékelték volna az ajánlatokat, hiánypótlást kértek az ajánlattevőktől, a referenciáikkal kapcsolatosan.
A Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S.A. azért fordult a KDB-hez, mivel megítélése szerint az ajánlatkérő a hiánypótlási felszólításban módosított az ajánlattételi felhívásban meghatározott referenciákon, úgy hogy azok előnyösebbek legyenek a Ganz-Skoda Zrt.-nek.
A Közbeszerzési Döntőbizottság nem találta alaposnak a spanyol cég kifogását, ezért azt elutasította.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









