Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Közgáz díszdoktora lett Wolfgang Schäuble
A Budapesti Corvinus Egyetem díszdoktorává avatták hétfőn Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert. Az ünnepelt szerint ez a díj a két ország közti barátság jele is.
A Gazdaságtudományi Kar javaslatára a közgazdaság, az európai és a német versenyképesség érdekében kifejtett munkája eredményeként a Budapesti Corvinus Egyetem díszdoktori címet adományozott Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszternek. "Az egyetem büszke arra, hogy ezt a címet egy olyan embernek adhatja, aki sokat tett Németország és az Európai Unió fejlődéséért" - emelte ki Mészáros Tamás, az egyetem rektora.
Schäuble szerint a cím a két ország barátságát is mutatja, kiemelte, hogy ő személy szerint soha nem fogja elfelejteni azt, amit a magyarok tettek Németország és Európa egyesítéséért. "Európa nem topoghat egyhelyben. A gyorsulás nagy nyomást jelent, de néha függőséget is okoz, ami félelmetes" - mondta az ünnepelt. A német pénzügyminiszter szerint egyik európai ország sem elég nagy ahhoz, hogy egymaga érvényesítse érdekeit, de közösen elég erősek vagyunk.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter (MTI) Wolfgang Schäuble 1942-ben született Freiburgban, 1962 óta a Bundestag képviselője. 1989-90-ben belügyminiszterként ő vezette a tárgyalásokat az NSZK és az NDK között az újraegyesítésről. A Merkel-kormányban 2005-ben először belügyminiszter lett, majd 2009 októbere óta pénzügyminiszter.
Az ünnepség után konferencia kezdődik, melyen Wolfgang Schäuble mellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is felszólal. Az eseményről az mfor.hu később beszámol.
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









