Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A MÁV 12 milliárd forint költségmegtakarítást ért el 2010-11-ben
A MÁV Zrt. 2010-2011-ben 12 milliárd forintot meghaladó működési költség megtakarítást ért el hatékonyságjavító intézkedéseivel - hangsúlyozta Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató csütörtökön háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Rámutatott, hogy a MÁV-csoportnak a jövőben is van lehetősége a hatékonyság javítására, de illúzió lenne százmilliárdos nagyságrendben gondolkodni.
A jelentősebb tételek közül kiemelte, hogy a pályakarbantartó leányvállalatok csökkentették az alvállalkozók arányát, ezzel évente 700 millió forint megtakarítást értek el, és a márciusra várható összevonásukkal további hatékonyságjavulást remélnek. A beszerzések központosítása, újraszabályozása 1,8 milliárd forint megtakarítást eredményezett.

Ennyit ért a tavalyi szanálás: újabb giga-hitelt venne fel a MÁV
6,2 milliárdos folyószámlahitelt venne fel a MÁV
Dávid Ilona lesz a MÁV új vezére
A MÁV még nem döntött a fellebbezésről, az RCH felülvizsgálatot kér
Több mint egymilliárdos bírság kartellezésért a vasúti áruszállításban
Dávid Ilona lehet a MÁV új vezetője
Az idén további javulást hozhat, mintegy 2 milliárd forint értékben a felsővezetékek karbantartásának hatékonyabbá tétele, házon belüli elvégzése - mutatott rá.
A személyszállításban a hatékonyabb működéshez járult hozzá, hogy a MÁV-START 2,2 milliárd forint bevételnövekedést ért 2010-2011-ben az intézkedések révén, egyebek között a hatékonyabb jegyellenőrzés és a nemzetközti jegyáremelése révén. A személyszállítást érintő területen megszüntették a munkaerőköcsönzést, átszervezték az előfűtési szolgáltatásokat, növelték a motorvonatok kihasználtságát, és ezek 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményeztek a két év alatt.
A MÁV-csoport a szakértői díjakat ez idő alatt harmadára csökkentette, és a jövőben is azt az elvet követik, hogy a belső erőforrásból megoldható feladatokat nem bízzák külső szakértőkre - mutatott rá Szarvas Ferenc.
Jelentős 1,1 milliárd forintot költségmegtakarítást hozott a vonatatási üzemanyag-felhasználás csökkenése, amelyet elsősorban az online mérés révén, és a központi vezénylés bevezetésével tudtak elérni. Ez utóbbi hozzájárult ahhoz is, hogy 1,2 milliárd forinttal javult a munkaerőhatékonyság ezen a területen, és 2 milliárd forint megtakarítást jelentett az, hogy kevesebb mozdony is elég volt a feladatok elvégzéséhez.
A MÁV-Gépészet a karbantartási telephelyek összevonásával hatékonyabban tudott működni, ezzel és az energiahatékonysági projektjével, a felesleges eszközök értékesítésével mintegy 1,9 milliárd forintot takarított meg.
Kérdésre válaszolva Szarvas Ferenc elmondta, hogy szerinte az IMF is ugyanazt szeretné, amit a közösségi közlekedési szolgáltatók, vagyis hatékony működést, hosszú távon is kiszámítható feltételek mellett.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: nincs forrás a TRAXX mozdonyok 25 opciójának lehívására, ezért a vasúttársaság vizsgálja a flotta V43-as mozdonyai egy részének felújítási lehetőségeit. Tervezik azt is, hogy kiírják a tendert 50 darab IC vonatok felújítására, a tender terveik szerint hamarosan megjelenik. Úgy vélekedett, függetlenül attól, hogy Szolnokon elkezdték a saját fejlesztésű 2 darab IC+ vonat gyártását, a sorozatgyártás megvalósulása esetén is szükség van a felújítandó IC-re.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









